Search by category:
Egyéb kategória

„Ha kimegyek a doberdói harctérre…” – Találkozás egy megszállott filmessel, Burján Zsigmonddal

„Ha kimegyek a doberdói harctérre…” – Találkozás egy megszállott filmessel, Burján Zsigmonddal
Hegedűs Norbert
2021. 04. 04., v – 10:14

2021. április 5., hétfő – 18:30
Burján Zsigmond

Friss ikon
Off

Törzs

Doberdó neve fogalommá vált, akár Mohács vagy a Don-kanyar. De hogy milyen volt a doberdói harctér, ahol egykor majd’ mindenki apja, nagyapja, dédapja harcolt, az sokáig kimaradt a történelmi köztudatból. Ezt a súlyos mulasztást pótolták a 2015-ös centenáriumi évforduló megemlékezései, amikor több száz utassal a fedélzetén újra elindult a történelmi különvonat, az Isonzó expressz is. És akadt egy megszállott tévéfilmes, aki megkísérelte a lehetetlent: bemutatni – cseppben a tengert – a székesfehérvári 17-es gyalogezred doberdói hőseinek történetét. A filmet 2016-ban mutatták be, de sajnos elakadt – vagyis tulajdonképpen meg sem indult – a forgalmazása. Ennek ellenére sokáig vetítették a fehérvári Barátság moziban, a pécsi védelmi parancsnokság pedig mintegy 200 fiatalnak szervezett vetítést. Most, amikor készül a játékfilm folytatása, lehetőségem nyílt személyesen megismerni Burján Zsigmondot.

A találkozás előtt megnéztem a filmet. Amit hibájául lehet felróni, az a játékidő hosszúsága, de már az első jelenetnél megérintett a frontra induló, fiatal feleségétől búcsúzó katona, leginkább személyes érzelmeinek drámaiságával. Egyetlen ember sorsában ezreké van sűrítve, azoké, akik soha nem látták többé kedvesüket, feleségüket, családjukat. Ők ott nyugszanak a doberdói temetők nevükkel megjelölt vagy névtelen sírjaiban.

a

Szellemidézés – összefogásból

Miért választotta első önálló játékfilmje témájául a doberdói tragédiát és a székesfehérvári 17-esek túlélési küzdelmeit? – kérdezem Burján Zsigmondot, a Csak még egyszer előre! című film rendezőjét, egyben a film forgatókönyvíróját és operatőrét.

Ott születtem: Magyarország első fővárosában, koronázási székvárosában, Európa közepén. Televíziós operatőrként sok országot bejártam, de sokáig eszembe sem jutott, hogy foglalkozzam a múltunkkal. A sors úgy hozta, hogy megismerhettem Siklósi Gyula régész-történészt, aki tudásával és emberi tartásával elindított vissza az időben, a város múltjába, amely, mondhatni, a lábam előtt hevert. Erről készült a négyrészes dokumentumfilmem: a Fehéredő múlt. Városunk vezetősége Penna Regia díjjal fejezte ki elismerését a munkásságomért 2017-ben. Ezt követte a Csak még egyszer előre! című játékfilm, amelyet már bemutattak Fehérváron, Pécsett, és már belekezdtem a folytatásába is. A Szétszakítva című most készülő film egyaránt utal az isonzói ütközetben szétszakított emberi testekre, a szétszakított családokra és a szétszakított országra, és majd a trianoni békediktátum kihirdetésével ér véget.

a

Miről szól pontosan az új film?

A Szétszakítva arról szól, hogy akik túlélték a Nagy Háborút, hogyan próbáltak visszailleszkedni a normális életbe és a megváltozott hazai körülményekbe.

Mikor láthatja a közönség?

Hát azt én is szeretném tudni! Egyelőre leálltunk, de remélem, sikerül összegyűjteni annyi pénzt, hogy folytathassuk a forgatást. A koronavírus-járvány sem könnyíti meg a dolgomat, mert a román megszálláshoz erdélyi hagyományőrző statisztákat hívok. A Csak még egyszer előre! című filmünket mindössze 36 millió forintból hoztuk össze, szinte kizárólag összefogásból. A szereplők és a közreműködők szinte ingyen, lelkesedésből dolgoztak. Erre most nem lehet számítani. Persze továbbra is kiemelt támogatóink a Székesfehérvári Megyei Jogú Városi Önkormányzat, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és a Szerencsejáték Zrt., de ez nem elég a film befejezéséhez. Korábban is takarékossági okokból vállaltam egy személyben a rendezést, a forgatókönyv írását és az operatőri munkát. A második filmben már csak az utóbbit tartottam meg, nem én fogom rendezni, és a forgatókönyvbe is csak besegítek. Marad az összefogás, ami a családra is érvényes.

Itt ül mellettünk az élettársa, Pintér Anita tanító és konduktor, akivel tizenhat éve vannak együtt. Milyen fajta családi összefogás jellemezte az eddigi munkamódszert?

Anita szinte a titkárnőm, rengeteget segített az adminisztrációban is, de jelentős érzelmi támogatást is nyújtott. A Csak még egyszer! című filmben a zenei szerkesztőm Gabriella, a legnagyobbik lányom volt, a végén pedig Orsolya, a legkisebbik énekel. Három unokám van, közülük az egyik szerepelt a film utolsó jelenetében.

A film szereplői valóságos személyeket elevenítenek meg?

Csak Sipos Gyula ezredparancsnok esetében. Őt fiatalon Tűzkő Sándor, a tizenöt évet a fehérvári Vörösmarty Színházban töltő színművész kelti életre, időskorában Matus György miskolci színművész. Sok szerepet olyan színész alakít, akiknek van civil foglalkozása, de amatőr színházakban is fellép. Ilyen a rendkívül tehetséges Szigeti Anna, a filmben ő a katona felesége. A férjét a szintén kiváló Barbely Gábor játssza. Kettőjük búcsújával kezdődik a történet, és számomra az a legmegrázóbb jelenet, amikor a doberdói hősök tiszteletére emelt oroszlános emlékmű avatására készülő fiatalasszony értesül férje haláláról. De beszélhetnék arról is, amikor a lövészárkokban élet-halál harcot vívó katonák közelharcát két óra alatt tanította be Jásdi Balázs, a hagyományőrzők kiképzője a forgatási helyszínen. Mi kis költségvetésből forgattunk, de a mozifilmekben ezt hetekig gyakoroltatják a statisztákkal.

Dezertőrből az ezred hősi halottja

A Doberdó-fennsík híres magaslatán, a Monte San Michel csúcsán ma emlékfelirat hirdeti az itt harcolók bátorságát: „Ezeken az ormokon olaszok és magyarok hősiesen harcoltak és testvérekké lettek a halálban. 1915. július – 1916. augusztus.” Erre utal a Csak még egyszer előre! szép, lírai jelenete, amikor két támadás szünetében a front egyik oldalán a magyarok énekelik dalaikat, a másikon az olaszok – mindannyian anyanyelvükön. Aztán folytatódott az öldöklés. Rohamra indultak a katonák pergőtűzben, kemény fagyban, pokoli hőségben, éhségtől, szomjúságtól elgyötörten.

Bár ebben a filmben – az anyagi források hiánya miatt – nincsenek látványos csatajelenetek, az emberi megnyilvánulások kifejezik a háború pusztítását. A közös dalok, a bajtársiasság, a parancsnok embersége emlékezetes, utóbbi például nem engedi kivégeztetni a szökevény katonáját, inkább hazaküldi, hogy ott hozza rendbe az otthoni háztetőt. A beszélgetésünk végén Burján Zsigmond azt mondja, elindultak egy olyan úton, ahol korábban még a stábból egyikük sem járt. „De nem tévedtünk el” – jelenti ki szerényen. „Csak a forgalmazást kellene valahogy megoldani. Ahol eddig bemutatták a filmet, mindenütt kedvezően fogadták.  Szeretnénk, ha eljutna középiskolákba is, mert lenne érdeklődés. Az egyik nyolcadikos diáklány például azt mondta a vetítés után, számára ez egy nagyon szomorú film, de már látja, hogy a háború nemcsak lövészárkokban folyt, hanem itthon is zajlott.”

Vadas Zsuzsa

Bevezető

Százhat éve, 1915 tavaszán Olaszország hadat üzent korábbi szövetségesének, az Osztrák–Magyar Monarchiának, és ezzel belépett az első világháborúba. Megnyílt az Isonzó-front, kezdetét vette a háromnegyed évvel korábban kirobbant Nagy Háború, a történelem egyik leghosszabb, legvéresebb állóháborúja. Ennek egyik fejezetéről, a székesfehérvári Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred első világháborús túléléseiről készített megrendítő és hiteles filmet a 62 éves Burján Zsigmond fehérvári filmes Csak még egyszer előre! címmel.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment