Szomorúan bámulták a kandalló üvege mögött táncoló lángnyelveket. Mindig először a jókat szólítja magához az úr, szinte automatikusan – mondta szomorúan Bandika. Ez az egyik, a másik meg, hogy ha jól emlékszem, Edinborough hercege mondta azt, hogy a szülők leginkább azért küldik a gyerekeiket iskolába, hogy ne legyenek otthon – tette hozzá Ervin.

És azt hallotta, hogy Szlovákiában betiltják a Covid-automatát? – nyúlt a teáskancsóért Bandika. Azt sem tudom, mi az. Maga tudja? – felelt kérdéssel Ervin. Bandika tejet öntött a teájába, majd elmagyarázta, hogy a Covid-automatát úgy kell elképzelni, mint a tej-, vagy frissítő, vagy csokiautomatákat. Az ember bedobja a pénzt, beírja a kódot, a gép pedig kiadja a kiválasztott terméket. Értem, bólintott Ervin, majd tejet öntött a csészéje aljára, és arra öntötte rá a gőzölgő darjee-linget. Bandika a lángok közé tekintett, majd szóra nyitotta a száját. Már azt sem értettem, miért szerepelt Ben Affleck a Jay és néma Bob visszavág című filmben, meg azt sem, hogy minek kell a Covidhoz automata, de azt még annyira sem értem, hogy miért a tejhez önti a teát, és nem a teához a tejet. Ervin elmondta, hogy mindkét rejtélynek gazdasági okai vannak. Ha először a teát öntöm a csészébe, és csak aztán a tejet, a kiskanálért kell nyúlnom, hogy összekeverhessem a teát a beleöntött tejjel. Ha először a tejet öntöm a csészébe, az utána érkező teával automatikusan összekeveredik. Ben Affleck pedig azért szerepelt a Jay és néma Bob visszavágban, mert a film így automatikusan nagy nézettséget hozott. Ilyenek ezek az automatizált dolgok. Bandika bólintott. Aztán eszébe jutott egy Hrabal-novella, 
A világ automata büfében. Mivel Ervin nem ismerte, elmesélte neki, hogy A világ automata büfében egy esős napon a csapos asszony kiment a vécére, majd felfigyelt rá, hogy a vécéablak kilincséről egy fiatal nő lóg, nyakára tekert ballonkabátövvel. Amíg a halottszállítók megérkeztek, egy fiatal férfi búslakodott a pultnál, és azt panaszolta a csapos asszonynak, hogy megszökött a menyasszonya. Pedig jól megvoltak: kalapáccsal törték a vacsorához a száraz kenyeret, a kislány pedig egyszer azt kiabálta, hogy „Karlíkom, én a te mutterednek legszívesebben kézigránátot nyomnék a pofájába”.

De mitől volt a büfé automata? – érdeklődött Ervin. Bandika nem tudta a választ. Ez talán csak egy divatszó volt akkoriban, mint manapság az extra, meg a szuper, meg a mega. Jut eszembe, most volt a költészet napja. Mivel ünnepelte? Prózát olvastam egész nap – vallotta be Ervin. Bandika döbbent arccal nézett. Ez valami dupla fenekű poénbomba, vagy mi? Ó, nem – szabadkozott Ervin –, csak szerettem volna, ha a verseknek is van egy szabadnapjuk. Pihenjenek ők is, rájuk fér. Dolgoznak, lüktetnek értünk megállás nélkül, mint a sima izom. Bandika bólintott. És milyen lehet a versautomata? Vagy az automata vers? Ha létezhet automata mosógép, automata fegyver, akkor automata versnek is lennie kell. Ervin kinézett, vízszintesen fújta az esőt a szél. Szerintem a vers olyan, mint a köztulajdon. Meglátszik, mennyire érezzük a magunkénak.

A szerző a Vasárnap munkatársa