Search by category:
Egyéb kategória

Legyen vége már

Legyen vége már
Holop Zsolt
2021. 04. 18., v – 18:39

2021. április 19., hétfő – 08:00
Kotrha

Friss ikon
Off

Törzs

Így jutott volna idő megemészteni mindazt a szitkot, féligazságot és hazugságot, amit az exkormányfő az újságírókra és a közvéleményre zúdított. S amelyeket másnapi Facebook-bejegyzésében szellemi alvilágba süllyedve megismételt.

Önsajnáltató megnyilvánulásaiban szinte elsírta, hogy tavaly az ország megmentőjeként igyekezett cselekedni, ezért rendelte el a máig tartó országos tesztelést. És azért utazott Moszkvába és Budapestre, hogy a Szputnyik V beszerzésével megmentse azok életét, akik idehaza csak ezzel a vakcinával hajlandók beoltatni magukat, de állítólagos „sötét erők” megfúrták őt és Marek Krajčí egészségügyi minisztert. Indulatos monológjaiban szinte percenként szidta Zuzana Baťovát, az Állami Gyógyszerellenőrző Intézet igazgatóját. Az intézet hivatalos közleményében közölte: az orosz fél többszöri kérésre sem volt hajlandó elküldeni azokat a dokumentumokat, amelyek az alapos vizsgálatokhoz nélkülözhetetlenek. Baťová azt is kijelentette, hogy a különböző országokba szállított orosz vakcinának csak a neve azonos, az összetétele, kiszerelése nem egyforma. Ezt a kétségtelenül meggondolatlan mondatát véres kardként hordja körbe Matovič, azt állítva: az oroszok éppen emiatt háborodtak fel és követelik vissza a leszállított kétszázezer Szputnyik V-t. Matovič nekirontott az igazgatónő férjének – Andrej Kiska egykori tanácsadójának – is, aki sms-üzenetében „pszichopata szarnak” nevezte őt.

Azóta az államfőnek és az igazságügyi miniszternek köszönhetően kiderült az igazság. Szlovákia nem fizette ki kellő időben az oltóanyag árát, az oroszok emiatt bontották fel a szerződést. Gondot okozott az is, hogy Szlovákiában nincs olyan laboratórium, amely a vizsgálatokhoz szükséges európai akkreditációval rendelkezne. A hiperaktív Matovič ezután kért és kapott segítséget Orbán Viktortól. Ám a magyar szakhatóság alighanem ugyanazt a tizennégy vizsgálatot végzi el, amelyet a Szlovák Tudományos Akadémia laboratóriuma – méghozzá a Szputnyikra nézve kedvező eredménnyel. Matovič dilettáns ügyködésével lejáratta a szlovák diplomáciát, a hazai tudósokat, odafröcskölt az államfőnek és szokása szerint Richard Sulíknak is.

A történtek után nem világos, vajon kié most a kétszázezer Szputnyik- vakcina, hiszen az oroszok visszaküldték a Pozsonyból megkésve átutalt csaknem kétmillió eurót. Nem tudjuk azt sem, hogy érkeznek-e újabb orosz szállítmányok, s mikor lehet végre velük oltani.

E kacifántos történet főszereplője Igor Matovič, aki továbbra is korlátlan hatalmú nagyfőnöknek képzeli magát. Elsősorban Eduard Heger miniszterelnök feladata észhez téríteni, de ez egyelőre nem sikerül: érthetetlen például, hogy az exkormányfő jelentette be a különböző járványügyi korlátozások mától hatályos részleges feloldását. Melynek részleteit csak később, péntek délután hozta nyilvánosságra a kormány. Emiatt az érintetteknek két napjuk maradt a szükséges feltételek megteremtésére.

Legyen vége már – óhajtjuk mindannyian. Először is az életünket még inkább megkeserítő koalíciós civakodásoknak. A kapkodásoknak. Végre igazolja a kinevezett pénzügyminiszter, hogy képes ellátni a saját feladatait. Mielőbb terjessze be azt a kárpótlási törvénytervezetet, amely megmentheti a csődtől a szállodákat, a vendéglátósokat és más vállalkozókat, akiknek a zárva tartás miatt hónapok óta nincs bevételük.

Eduard Hegernek pedig sürgősen bizonyítania kell, hogy szuverén kormányfő, nem pedig a hatalmához ragaszkodó Igor Matovič szócsöve és kiszolgálója.

Bevezető

​​​​​​​Iróniával fűszerezett kommentárjában jegyezte meg a Denník N, hogy Igor Matovič múlt csütörtöki sajtótájékoztatója után általános munkaszünetet lehetett volna elrendelni.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Szilvássy József

Read More

Post Comment