Search by category:
Egyéb kategória

Európai Szuperliga – Perez: a projekt készenléti állapotban van

Európai Szuperliga – Perez: a projekt készenléti állapotban van
Mészáros Richárd
2021. 04. 22., cs – 08:25

2021. április 22., csütörtök – 09:00
Florentino Perez 2021-ig marad a Real Madrid elnöke

Friss ikon
Off

Törzs

Perez a spanyol Cadena Ser rádiónak adott szerda éjjeli interjújában elmondta, hogy az olasz csapatok közül „a Juventus és az AC Milan nem ment el, együtt gondolkodunk és dolgozunk.”

Hangsúlyozta, hogy a Szuperliga projektje természetesen még mindig létezik, évek óta dolgoztak ezen, és talán most nem tudták elmagyarázni, hogy miért fontos a megvalósítása. Jelezte, még soha nem látott olyan agresszivitást több futballvezetőtől, mint amit tapasztalt a bejelentésük után.

„Úgy tűnt, mintha meg akarnánk ölni a labdarúgást, és ledobtunk egy atombombát, miközben a sportág megmentése érdekében szövetkeztünk” – fogalmazott Perez.

A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között hat angol és három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal szemben.

Elsőként kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből.

Szerda délutánra az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan visszalépésével, valamint a Juventus a liga jövőjének bizonytalanságáról tett bejelentése után már csak két klub, az FC Barcelona és a Real Madrid maradt hivatalosan tagja a Szuperligának, amelynek a tervek szerint 15 állandó résztvevője lett volna.

Bevezető

A labdarúgó Európai Szuperliga (ESL) projekt készenléti állapotban van, a társaság még mindig létezik – jelentette ki Florentino Perez, a Real Madrid elnöke, az ESL elsőszámú vezetője azok után, hogy a kezdeményezést széleskörben támadták, és az alapító 12 csapatból elvileg már csak a Real és a Barcelona számít tagnak.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment