Honnan jött a kötet ötlete?

2014 egy mágikus év volt a számomra, mivel az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából az egész világon nagyobb fókusz helyeződött az 1914-es évre és magára az egész történelmi eseményre. Több múzeum tett közzé felhívást, emlékeket, fényképeket, levelezőlapokat, naplókat, tárgyakat gyűjtöttek, és nagyon sok mindenre fény derült. Sok memoár előkerült a családi hagyatékokból, levéltárak mélyéről. Egyebek mellett ekkor bukkant elő a Gömör-Kishonti Múzeum feldolgozatlan levéltári anyagában a Haynik-napló első része. Ez be is került a 2014-es kiállításba. Ekkor még úgy tudtuk, hogy ennyi és nincs tovább, annak ellenére, hogy a legutolsó oldalon az olvasható: „Folytatása a második füzetben.ˮ Két évvel később, 2016-ban bukkant elő a második, rövidebb napló, és hamarosan a harmadik is, ami már egy erőteljesebb, politikai ívet visz végig. Innentől fogva nem volt kérdéses számomra, hogy ez kötetként meg fog jelenni, már csak az alkalomra vártunk. Ez végül a trianoni évforduló kapcsán jött el, amikor pályázatot írtunk a Kisebbségi Kulturális Alaphoz ennek a naplónak a kötetben való megjelentetésére. A mai Gömör-Kishont területén ez az első és egyetlen hadifogolynapló, ami könyv alakban megjelent eddig.

Mit kell tudnunk a napló szerzőjéről, Haynik Gézáról?

Nem egy akármilyen személyről van szó, mivel Haynik Géza annak idején, a két háború között a Gömör-Kishonti Múzeum felügyelőjeként dolgozott, előtte pedig a Gömör-Kishont című társadalmi folyóirat szerkesztője volt. Tehát újságíróról van szó, aki lehet, hogy tudatosan szerkesztette a naplóját, hiszen három teljesen más stílusú és más tartalmú jegyzetről van szó. Míg az első magát a hadifogolylétet, a Nyizsnij Novgorodban lévő hadifogolytábort ábrázolja, a második napló Haynik vallásos, belső gondolatait tükrözi, evangélikus volt. A harmadik pedig afféle politikai áttekintés a körülötte zajló történelmi eseményekről. A napló 1916 őszétől 1917 december 31-ig tart. A harmadik naplót lényegében lezárja – míg a második végén is ott van, hogy folytatás a harmadik füzetben, a harmadik naplónál már nincs ilyen bejegyzés. Feltételezhetően tehát további kötetek már nem fognak előkerülni a levéltári anyagból. Több témát feszeget, érdemes elolvasni, részleteket nem árulnék el, inkább meghagynám titoknak a kíváncsi olvasóknak.

Tehát Haynik tudatosan szerkesztette a naplóját.

Egy újságírónak a hadifogolylét bizonytalansága közben, az egyik napról másikra való tengődés során valahogy csillapítania kellett az írásvágyát, és folyamatosan olvasott is a táborokban. Fontos megjegyezni, hogy tisztről volt szó, és egy korabeli tisztnek sokkal több minden volt megengedve abban az időben egy hadifogolytáborban, mint egy sima közkatonának. Rendszeresen sétákat tehetett a városban, fürdőbe, istentiszteletre járhatott, hozzájutott a napi többnyelvű sajtóhoz.

Ez akkor nem valamiféle munkatábor volt?

Nem egy második világháborús orosz hadifogolytábort kell elképzelni. Itt még a cárizmus éveiben vagyunk, pont a bolsevik forradalom jelenti azt a politikai eseményt, amit Haynik elkezd feszegetni. A hagyatékban jelentős fotóanyag is társult a naplóhoz a galíciai hadszíntérről, melyből a legérdekesebbeket a napló végére mellékeltük.

Milyen állapotban voltak a megtalált dokumentumok? Haynik magyarul írta a naplóját?

Természetesen magyar nyelven írt. Ami a napló állapotát illeti, tudni kell, hogy Haynik úgy dolgozott, ahogy tudott – a napló ceruzával, egy orosz jegyzettömbbe van írva. Vannak olyan részek, amelyeket teljes mértékben el lehet olvasni, de vannak olyan oldalak, ahol szinte milliméter hely sincs, mert annyira össze van zsúfolva a szöveg. Ezeket úgy bogoztuk ki, felnagyítva a hadtörténészekkel együtt. Ami a kötet szerkesztéstét illeti, először átgépeltük a megtalált naplót, egy az egyben, magyar nyelven. Ezt követően hadtörténészek segítségét kértem. Mikor 2014-ben az első világháborús kiállítást készítettem itt a múzeumban, egri hadtörténészekkel, a Nagy Háború blog munkatársaival dolgoztam együtt. Közülük kiemelném Bartók Bélát, aki a kötetben az oroszországi helyzetet térképezte fel kísérőszövegében, és Pintér Tamást, aki a jegyzetek kibogozásában volt segítségünkre. Mindketten az első világháborúval foglalkozó szakemberek, de néhány passzus elolvasása még nekik is nehézséget okozott. Sok a szövegben az orosz kifejezés, amit a táborokban használtak, sok a fonetikai átírás, a helységnevek is gondot okoztak.

A könyvben tehát olvashatjuk mind a három naplót teljes egészében, vagy ez inkább egy válogatás?

A könyvben mind a három napló teljes szövege benne van, magyarul és szlovákul. Minden harmadik oldalon pedig egy fotó látható, amiken az eredeti naplókból láthatunk részleteket. A naplót két magyarázó szövegrész kíséri. Az első megismerteti az olvasót a naplókkal, a másik pedig magát az első világháborús orosz hadszínteret mutatja be. Az első felvezető jellegű, a másik epilógus-szerű.

Mit tudunk Haynik Géza sorsáról azt követően, hogy hazatért a fogolytáborból?

A múzeum munkatársa volt, és valószínűleg tudatosan hagyhatta itt a naplókat a fotókkal együtt. A fényképekre leírta, hogy hol és mikor készültek. Abban az időben cikkeket is írt a helyi Gömör-Kishontba. A frontról levelezett haza, 1915–16-ban jelentek meg írásai. Elképzelhető, hogy megfordult a fejében, hogy később publikálja az élményeit, de ezek csak felvetések. Ami a további sorsát illeti: 1945-ben teljesen nyoma veszett. A rimaszombati köztemetőben nem található meg a sírja, és nincs az elhalálozottak között sem. A neve ezt követően sem található, így feltehetően 1945-ben a politikai rezsim megváltozása miatt Magyarországra költözhetett. A miskolci gimnázium tanulói között volt egy Haynik Andrienne nevű hölgy, aki Rimaszombatból került oda. Haynik Géza pedig nős volt, három gyermek édesapja. Vagyis 99%, hogy Magyarországon kötöttek ki. Egyébként Haynik losonci születésű volt, Nyíregyházán és Debrecenben tanult gazdasági tanintézetben, és mint újságíró került Rimaszombatba, a felesége volt idevalósi.

Mit üzenhet egy ilyen napló a mai olvasónak?

A második világháború túlélői még köztünk élnek. Ez nem mondható el az első világháború túlélőiről, ők már csak így kommunikálhatnak velünk. Ezek azok az emlékek, amelyekkel közelebb kerülhetünk az ő mindennapjaikhoz, a gondolatvilágukhoz. Történészként úgy tanultuk az egyetemen, hogy a legértékesebbek mindig a képeslapok, memoárok, naplók. Mert a tárgyi emlékből, egy asztalból akár ötszáz darabot is legyárthattak, de abból az iratból csak az az egy darab van.