Search by category:
Egyéb kategória

KKA: új igazgató, új működési struktúra?

KKA: új igazgató, új működési struktúra?
Czímer Gábor
2021. 04. 27., k – 09:16

2021. április 27., kedd – 09:30
Molnár Norbert

Friss ikon
Off

Törzs

A kulturális minisztérium pályázatot hirdetett a KKA igazgatói posztjára. Az érdeklődők május 20-ig jelentkezhetnek a tárca felhívásra. A jelenlegi igazgató, Molnár Norbert, akinek a megbízatási ideje júliusban jár le, lapunknak sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarta azt az információnkat, mi szerint nem indul újra a tisztségért. „Még van időm ezen gondolkodni” – tette hozzá az igazgató. Molnár 2017 óta áll az intézmény élén, a hivatali idejéről elmondta, mindössze egyetlen olyan éve volt, amely során az alap különösebb nehézségek nélkül működött. „A 2018-as év arról szólt, hogy fel kell építeni egy intézményt” – mondta és hozzátette, a viszonylag nyugodt 2019-es év után jött a világjárvány. Azzal kapcsolatban, hogy az alapot folyamatos kritika érte amiatt, mert későn utalja a támogatásokat, az igazgató rámutatott, a 2019-es volt az egyetlen év, amikor júliusra kifizették a dotációk legnagyobb részét. 

2018-ban azért tűnt fel negatív színben a sajtóban az alap, mert a roma nemzetiség bizottságai által elosztott forrásokkal kapcsolatban a korrupció gyanúja is felmerült. Az ügyben még parlamenti ellenőrzés is volt az intézménynél. Erről Molnár elmondta, már az ellenőrzéssel párhuzamosan megtették az első lépéseket, hogy megtisztítsák az alapot. „Leváltottam a bizottságok egy részét” – mondta és hangsúlyozta, hogy a polgári társadalomért felelős kormánybiztos és a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem tanulmányában a transzparencia szempontjából a KKA szerepelt a legjobban.

A kulturális minisztérium kiírása szerint a tárca a KKA új vezetőjétől többek között azt várja, hogy javaslatot dolgozzon ki a támogatott projektek hatékony ellenőrzésére, valamint, hogy proaktívabban reagáljon a kisebbségi kulturális szereplők igényeire, és nagyobb hangsúlyt fektessen a visszajelzésekre. Az új igazgató feladata lesz továbbá hatékonyabb, gyorsabb és célzottabb kommunikációt biztosítani a pályázók és az intézmény között.

Más változás is jön

A KKA-val kapcsolatban azonban további változásokra is sor kerülhet. Egy kormánypárti képviselők által benyújtott törvénymódosító javaslat ugyanis jelentősen átalakíthatja a KKA működését, új szabályokhoz kötné az alap döntéshozóinak megválasztását. A törvénymódosítás legfontosabb rendelkezése, hogy a jövőben csak azok a kulturális szervezetek jelölhetnének tagot a pályázatok bírálóbizottságába, akik előzetesen regisztráltak a KKA-hoz. A módosítás azt is pontosítaná, mely intézményeket lehet kisebbségi szervezetnek tekinteni.

„A jelenlegi szabályozás szerint az egyes nemzetiségi kisebbségek gyűlésén azon szervezetek képviselői vehetnek részt, akik az alap igazgatójának felhívására bejelentkeznek és egyben teljesítik a törvény által előírt feltételeket, még akkor is, ha valójában nem rendelkeznek valós tevékenységgel” – írják a törvénymódosítás beterjesztői. 
A javaslat célja, hogy a kisebbségek gyűlésére csak olyan szervezetek delegálhassanak küldöttet, amelyek szerepelnek a KKA által összeállított kisebbségi kulturális intézmények jegyzékében és amelyek aktív tevékenységgel rendelkeznek ezen a területen. Azt, hogy egészen pontosan miként lehet bekerülni ebbe a jegyzékbe, a kulturális minisztérium által kiadott rendelet szabályozza majd. 

A módosítás egyik beterjesztője, ifj. Peter Pollák (OĽaNO) közösségi oldalán arról ír, sok panaszt kapott, hogy az alap által megítélt állami támogatást egyesek személyes célokra használták fel. „Ebben a fontos intézményben virágzott a korrupció, a pénzekkel való visszaélés és a kapzsiság. Ez véget kell érjen” – írja a képviselő. Pollák a bejegyzésében azt is megemlíti, hogy a sajtó is felkapott néhány ilyen esetet. Feltehetően arra utalt, hogy az aktuality.sk portál 2018-ban arról írt, a roma kisebbségnek szánt támogatásból 200 ezer eurót ítéltek meg a Roma Rádiónak, amelynek a vezetője a döntőbizottságban ült. A képviselő szerint a módosító javaslatot már a törvényhozás következő ülésén tárgyalhatják és akár már idén nyáron hatályba is léphet.

Kiadók és cégek nélkül?

A jelenlegi igazgató a módosítás lényegét azonban abban látja, hogy annak értelmében az említett kisebbségi kulturális intézmények jegyzékébe csak civil szervezetek kerülhetnének. „Ezáltal a regisztrációból és így a döntéshozatalból kizárnák a kiadókat és a filmes cégeket, tehát mindenkit, aki vállalkozásként működik” – magyarázta Molnár. 2019-ben a kiadói (B) és a hivatásos művészetet támogató (C) bizottsághoz érkező pályázatok egy harmadát vállalatok adták be. Rámutat, ezzel a kiadók és a filmes szféra nem szólhatna majd bele, kik döntenek a támogatásokról. A KKA által szervezett gyűlésen ugyanis jelenleg a kisebbségi civil szervezetek, kiadók, filmes vállalatok képviselői döntenek a támogatásokat megítélő bizottságok tagjairól. A magyar kisebbségnek szánt több mint 4 millió eurónyi támogatásról például három, egyenként öttagú bizottság dönt. 

Az öt tagból hármat választanak az említett gyűlésen, kettőt pedig az igazgató jelöl. „Azt gondolom, hogy a módosítás alapötlete a nemzetiségi szervezetek listájának létrehozása, ami jó dolog, de én bizonyos szervezetekkel szemben diszkriminatívnak tartom” – mondta a jelenlegi igazgató.

Azon bizottságok döntéseit, amelyek már megtartották az ülésüket, április végén hozzák nyilvánosságra. Így az A, tehát a közművelődési bizottságba érkező pályázatok első feléről, valamint a kiadói tevékenység támogatására érkezett kérelmekről (B bizottság) szóló döntésekről napokon belül értesítik a pályázókat. Májusban további 5 bizottság ülésezik. Ezek közül a fennmaradt magyar közművelődési pályázatokat elbíráló A bizottság újra május közepén, a magyar professzionális művészetre érkező kérelmekkel foglalkozó testület, vagyis a C bizottság pedig május végén ül össze. A KKA igazgatója, Molnár Norbert úgy látja, hogy a támogatások kifizetése május végén megkezdődhet. Ez azonban attól is függ, hogy milyen gyorsan reagálnak a nyertes pályázók.

Cím
A 2021-es KKA-támogatások

Bevezető
Pozsony |

Új igazgatója lehet a Kisebbségi Kulturális Alapnak (KKA), de a döntőbizottságok struktúrája is változhat.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment