Köztéri fém szívbe gyűjtik a kupakokat a párkányiak
Hegedűs Norbert
2021. 04. 28., sze – 12:43
A környezetvédelem és a jótékonyság jegyében zajlott szerda délelőtt az az avatóünnepség, melynek keretében egy óriási, az új körforgalom mellett felállított fém szívet ajándékozott az SKC Foundry vállalat Párkány városának. A lakosok és az idelátogatók mától ebbe a köztéri edénybe szórhatják be a pillepalackok összegyűjtött műanyag kupakjait. Az összegyűjtött kupakokat leadják, a befolyó összegből pedig beteg, fogyatékos gyermekeket nevelő családokat támogatnak majd.
„Hasznos dolgot szerettünk volna támogatni. Ez a szív a bizonyíték arra, hogy még egy olyan apróság, mint az üdítőitalos kupak is lehet értékes és jó ügyet szolgálhat, ezért örömmel és szívesen adjuk ajándékba“ – mondta az ünnepségen Milan Karoli, az SKC Foundry öntöde igazgatója. A cég a Párkányi Ipari Parkban működik és a város egyik legnagyobb foglalkoztatója.
Az óvodásokat a hatalmas szív tetejéhez emelték fel, hogy bedobhassák az összegyűjtött kupakokat.
Eugen Szabó, Párkány polgármestere a projekt környezetvédelmi és jótékonysági jellegét hangsúlyozva kifejtette, reméli, hogy az óriás szív mihamarább megtelik kupakokkal és a befolyó összegből az egészségügyileg hátrányos helyzetű gyermekek családjait tudják majd támogatni. A kupakgyűjtést Párkányban évekig a Szabadidőközpont szervezte, most ezt a feladatot a városháza közszolgáltató részlege végzi. Az ünnepségen a párkányi óvodások is részt vettek, akik az első kupakokat szórták be a szívbe. A pillepalackok kupakjai könnyen újrahasznosítható műanyagból készülnek, megéri összegyűjteni őket, a fém szív pedig egy forgalmas, sűrűn látogatott helyre került, tehát a környezetvédelem fontosságára is figyelmeztet.
Ünnepélyes keretek közt adták át szerda délelőtt Párkányban azt a nagy fém szívet, amelybe a pillepalackok műanyag kupakjait gyűjti a város. A szívet az SKC Foundry vállalat ajándékozta Párkánynak.