Search by category:
Egyéb kategória

Idén is elfelejthetjük a Sziget fesztivált

Idén is elfelejthetjük a Sziget fesztivált
Juhász Katalin
2021. 05. 06., cs – 13:30

2021. május 6., csütörtök – 13:46
dddd

Friss ikon
Off

Törzs

„Sajnos lejárt az idő, döntenünk kellett az idei Szigetről” – nyilatkozta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője. „Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk” – tette hozzá.
„A 2022-es szezont tehát úgy várjuk, mint fesztiválévet eddig még soha, terveink szerint a fájdalmasan hosszú szünet utáni ’nagy visszatéréshez’ méltó rendezvényekkel” – közölte a főszervező. Kádár elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a fesztiválokhoz kapcsolódó cégek és dolgozók életét rendkívüli módon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette. „Ugyanakkor hiszünk abban, hogy – a látogatók biztató támogatásával is megerősödve – a jövő nyár mégis újra a nagy közös együttlétekről, a felejthetetlen élményekről, valamint mindenek előtt a szabadságunk ünnepléséről szól majd.”
Sokáig úgy tűnt, a szervezők szerencsések az augusztusi dátummal, de pár nappal ezelőtt egy konferencián már Kádár Tamás is jelezte, hogy inkább a kisebb, magyar fellépőket mozgósító fesztiválok megvalósítását tartja reálisnak idén nyáron. Az Óbudai Hajógyári-szigeten egy hét alatt mintegy félmillió ember fordul meg, ezek több mint 70 százaléka külföldi. Hozzávetőlegesen ugyanilyen a fellépők aránya is. A Sziget fesztivál mára jól csengő brand lett: az elmúlt 8-10 évben már azelőtt elkezdték vásárolni a kedvezményes hetijegyeket Európa-szerte, hogy ismerték volna a koncertkínálatát. Ez komoly eredmény, hiszen azt jelzi, hogy nem a sztárzenekarokért, hanem magáért a fesztiválért, a körítésért és az atmoszféráért rajongnak oly sokan a kontinensen. 

Bevezető
Budapest |

A szervezők a végsőkig reménykedtek, ám ma közleményben tudatták, hogy immár másodszor marad el Európa leghosszabb és legnagyobb nyári fesztiválja, amely a statisztikák szerint a legtöbb külföldi turistát vonzza Magyarországra.

Település / hely
Budapest

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Juhász Katalin

Read More

Post Comment