Search by category:
Egyéb kategória

Korčok: Támogatjuk Ukrajna szuverenitását

Korčok: Támogatjuk Ukrajna szuverenitását
Hegedűs Norbert
2021. 05. 13., cs – 12:36

2021. május 13., csütörtök – 12:43
Friss ikon
On

Törzs

A házigazda Ivan Korčok (SaS) szlovák külügyminiszter a találkozó utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a C5 nevű, Csehországot, Szlovákiát, Magyarországot, Szlovéniát és Ausztriát magában foglaló informális csoportosulás a világjárvány jelentette kényszerből jött létre.

A szlovák tárcavezető elmondta, a tárgyaláson két fő témát érintettek. Az első a járványügyi intézkedések és az utazási korlátozások feloldása volt. Korčok kiemelte, az uniós oltási igazolvány létrejötte előtt, ők nyitottak a kétoldalú megállapodások megkötésére annak érdekében, hogy az érintett országok elismerjék egymás oltási igazolványait. A szlovák külügyi tárcavezető szerint a másik téma, a kelet-ukrajnai helyzet.

„Támogatjuk Ukrajna szuverenitását” – jelentette ki Korčok. „Fokozottan figyeljük az orosz katonai felvonulást Ukrajna keleti határa mentén” – mondta az ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba, és egyben megköszönte a C5 államainak, hogy kiállnak Ukrajna szuverenitása mellett. A tárcavezető az oroszok által annektált Krím félsziget esetében egy platformot szeretne létrehozni, ahol a félszigeten történt emberjogi sérelmekkel foglalkoznának.

Szijjártó Péter (Fidesz) magyar külügyminiszter arról beszélt, hogy a jelen helyzetben az emberéletek védelme mellett a legfontosabb a szabadság visszaadása. „Magyarországon sem ideológiai, sem geopolitikai alapon tekintettünk az egyes vakcinákra” – mondta, és hozzátette Magyarországon a lakosság fele már megkapta az oltás első adagját. Szijjártó ezzel arra utalt, hogy Magyarország az egyetlen állam, ahol az unióban jóvá nem hagyott, orosz és kínai vakcinával is oltják a lakosságot. Ugyancsak kiemelte, hogy az oltási igazolványok elismerésére vonatkozóan ők is a kétoldalú megállapodásokat részesítik előnyben. „Már hét ilyen megállapodást kötöttünk” – mondta.

Bevezető

Ma Pozsonyban találkozott öt közép-európai ország külügyminisztere valamint az ukrán külügyi tárcavezető.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment