A közösség 1999-ben vette meg a kastélyt és a hozzá tartozó épületeket, azóta folyamatosan renoválják, de nem ijednek meg a komplexumhoz tartozó terület karbantartásától és a kerti munkától sem. Életük egy szorgalmas napját kivételesen megnyitották szerkesztőségünknek. A máriás nővérek közössége 1973-ban alakult Svájcban. Mária misztériumában gyökerező küldetésüket Szent Montforti Lajos Mária Grignion tárta fel. A közösség alapítója Jézus főpapi szívéről elnevezett Myriam anya, aki a mai napig rendszeresen meglátogatja a kastélyban imádkozó nővéreket.

„Alapító anyánk nagyon figyel közösségünk tagjainak testi és lelki egészségére. Szlovákiába Eduard Kojnok püspök atya hívására érkeztünk, nagy szeretettel fogadtak bennünket. Franciaországi jótevőink segítségével 1999-ben vettük meg a somodi kastélyt, ami akkoriban nagyon romos állapotban volt. Az épület újjáépítésén, szebbé tételén naponta dolgozunk az itt élő nővérekkel”

– nyilatkozta lapunknak az erdélyi gyökerekkel rendelkező, korábban Franciaországban is tevékenykedő Mária Angela nővér.

Csendes, békés élet

A Somodi és Szepsi közötti út mentén élő nővérekről egyébként nem sokat hallani, sőt, a koronavírus miatti óvintézkedések bevezetése óta egy ideje nem nagyon látni őket. Életük túlnyomó részét az 1780-as években épült egykori püspöki kastélyban és annak udvarán töltik, de a külsőleg élettelenek tűnő falak mögött nagy a buzgalom. A kolostorban élő nővérek elmondták, húsz év kellett ahhoz, hogy az épületet széppé, lakhatóvá tegyék. Hősies évek voltak ezek, 20 éven keresztül tűrték a nővérek a hideget és a falból csepegő nedvességet, és maguk dolgoztak, hogy segítsenek körülményeiken azzal, hogy szigetelték az ablakokat és a padlást, alagcsöveztek, kőművesmunkákat és sok olyan munkát végeztek, amelyekhez normális esetben erős férfikezekre van szükség. Látogatásunkkor épp közös imára igyekeztek a nővérek, utána körbevezettek minket a kolostorban, és bemutatták azt a hátsó, jelenleg még rozoga állapotban lévő melléképületet is, melyben minden egyéb mellett már a régi ablakok lecseréléséhez is hozzáláttak. A kolostor bejárását igazi privilégiumként könyvelhetjük el, ugyanis a kolostorba a nővéreken kívül csak az egyházi elöljáró teheti be a lábát. Látogatásunkat hosszas, heteken át tartó levelezés előzte meg.

Imádság, konyhai munka

Ugyan a nővérek rendszeresen dolgoznak a kolostor szépítgetésén, nem feledkeznek meg fő elhivatottságukról sem. Naponta többször közös és egyéni imákat mondanak mindannyiunkért is. „Számunkra az imádkozás a legfontosabb, de a ház körüli munkákat is elvégezzük. Kertészkedünk, nyírjuk a füvet, amit csak tudunk, kitermelünk magunknak, de ha valamit nem tudunk itthon megtermeszteni, akkor elmegyünk a boltba. Ez olyan életforma, amit másokért teszünk saját akaratunkból. Senki sem tart itt bennünket, saját akaratunkból vagyunk itt. Mi másokért élünk, nekünk nagyon fontos a lelki béke. Egész életünket Istennek szenteljük, és bensőséges kapcsolatban a Szűzanyával éljük. Boldogok vagyunk a közösségben. Vannak itt szlovákok, magyarok és franciák is, de sohasem teszünk egymás között különbséget. A lényeg, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk és szeretjük egymást” – mondta Marie Daniel nővér. A kolostorban élő nővérek életét és az épület felújítását a közösség franciaországi jóakarói és a közösséget támogató adakozók segítik. „Mivel május Mária hónapja, sokan jönnek imádkozni, elcsendesedni vagy akár hosszabb lelki gyakorlatra. Minden kedves felebarátunkat szeretettel várunk” – zárta Mária Angela nővér.