Urblík: Kemény munkával jöttünk ki a hullámvölgyből
Mészáros György
2021. 05. 18., k – 18:32
Bő egy éve a történelmi bronzérem megszerzését követő ünneplésről beszélgettünk, így a Puskás Akadémia első NB I-es ezüstérme kapcsán adja magát a kérdés, hogy még nagyobb bulit csaptak-e?
Úgy, ahogy meg kell, meg is ünnepeltük a második helyet. Nagyon jó érzés ezüstérmesnek lenni. Még nagyobb sikert értünk el, mint tavaly, így még jobb volt ünnepelni.
Több fordulóval a vége előtt igen tetemes előnyt építettek ki a harmadik Fehérvárral szemben, mégis az utolsó körig kellett várni arra, hogy bebiztosítsák a második helyet. Mi volt a hullámvölgy oka?
Ez jó kérdés, ha tudtuk volna, akkor egyből változtatunk rajta. Sajnos, ahogy mondani szokták, az utolsó lépés a legnehezebb, ez nálunk is így volt. Zsinórban három meccset elveszítettünk, pedig mindig jól kezdtünk, minimum az egy pontra volt esélyünk, de hiába vezettünk a Zalaegerszeg és a Paks ellen is 1:0-ra, nem tudtuk megtartani az előnyt és kikaptunk. Diósgyőrben sikerült egyenlítenünk 1:1-re, de a 94. percben újabb gólt kaptunk. Ami szerencsénk volt addig a bajnokságban, az a hajrára megfordult, minden fontos labda az ellenfélhez pattant.
Az egész idényt nézve is volt a csapatnak egy nagyobb hullámvölgye, az év elején Hornyák Zsolt vezetőedző felajánlotta a lemondását is. Hogyan élték meg azt az időszakot?
Minden csapatnak vannak hullámvölgyei, nekünk is volt kettő, de ezeken túljutottunk. Ilyenkor a gárda semmi mást nem tud csinálni, mint még keményebben edzeni, még rátenni egy lapáttal. Mi is ezt tettük, csak gyakoroltunk, és vártuk, hogy megfordul a szerencse, ami össze is jött, hála Istennek. Odafigyeltünk minden apró dologra, mert tisztában voltunk vele, hogy ha mi nem játszunk 90 percig száz százalékra, akkor nem vagyunk az igaziak. A kemény munka segített.
Amiből ön is kivette a részét, 22 meccsen lépett pályára a 33-ból, s egy gólt szerzett. Hogyan értékeli a teljesítményét?
Nagyon-nagyon furcsa idény volt. Egyből az elején elkaptuk a koronavírust, 10-en is megfertőződtünk. Bár a fiatalok még így is jól kezdtek, de utána jött a hullámvölgy, mert jó ideig nem tudtunk ideálisan visszatérni a pályára a betegség után. Nehéz szezon volt, de örülök neki, hogy sikerült a második helyen végezni. Szerettem volna több gólt rúgni, de hatos pozícióban játszottam, ahonnan nehezebben kerültem a kapu elé. De nekem a csapat sikere a fontos.
Az az egy gólja a DVTK ellen viszont hatalmas találat volt, kapásból 20 méterről védhetetlenül a felső sarokba, a léc érintésével. Sokszor visszanézte azóta?
Aznap este és másnap megnéztem egypárszor, de már koncentráltunk a további meccsekre, főleg mivel az a találkozó a Diósgyőr ellen nem sikerült. Úgyhogy nem voltam annyira boldog a gólom miatt. Persze örültem, hogy betaláltam, de nem volt az igazi, mert nem szereztük meg hozzá a három pontot. Nem volt idő arra, hogy nézegessem körbe-körbe, mert másra kellett koncentrálni. A csapattársaim picit csodálkoztak rajta, hogy nem került be a gólom a tíz legszebb közé az idény végi ankéton, de ilyen apróságokkal nem foglalkozom. Szép gól volt, csak sajnos nem tudtunk vele pontot, pontokat szerezni.
Összességében viszont 58-at szereztek, 4-gyel többet, mint tavaly. A sorminta pedig adja magát: 3. hely, 2. hely…
Ezt bármikor szívesen aláírnám (nevetve). De tudjuk, kikkel állunk szemben. Adott egy Ferencváros, amely már évek óta nagyon erős csapat egy kiváló edzővel. Ugyanígy a Fehérvár is nagyon erős lesz, és a középmezőny csapataiban is van potenciál, hogy beleszóljanak az elsőség kérdésébe. Szerintem az utóbbi évek egyik legnehezebb bajnoksága lesz a következő.
Amikor már remélhetőleg szabadon jöhetnek majd a szurkolók a lelátókra. Milyen érzés volt az utolsó két fordulóban nézőket látni a stadionokban?
Nagyon-nagyon-nagyon rossz és szokatlan volt úgy lejátszani a majdnem teljes idényt, hogy nem jöhettek ki a szurkolók a meccsekre. Szokatlan is volt a végén, hogy végre valaki ott lehet a stadionban – nagyon örültünk neki, még ha nem is lehetett szó telt házról. Minden egyes nézőnek nagyon örültünk, aki kilátogatott a Budafok elleni szezonzáróra.
Hogy néz ki a folytatás?
Május 31-én kezdjük meg a felkészülést az új idényre, és a tervek szerint július 8-án lejátsszuk az első meccset a Konferencialiga selejtezőjében.
Volt már téma az öltözőben, hogy a tavalyi, svéd Hammarby elleni debütálás után (3:0) kifoghatnának egy könnyebb ellenfelet az első körben?
Ha nem lettünk volna egy éve koronavírusosak, a Hammarbyval is minimum kiegyenlített meccset játszottunk volna, a Puskás Akadémia van olyan erős, hogy normál körülményekben felvegye a versenyt egy svéd gárdával. Sajnos akkor szinte csak a fiatalok utazhattak ki Stockholmba. Bízunk benne, hogy most mindenki egészséges lesz, és akkor egy-két-három kört fogunk tudni menetelni.
A Puskás Akadémia történelmi második helyéhez Urblík József is tevékenyen hozzájárult. A 24 éves, ipolysági származású középpályással a magunk mögött hagyott NB I-es idény legfontosabb pillanatait idéztük fel – természetesen a felcsúti labdarúgócsapat szemszögéből.