Search by category:
Egyéb kategória

Életképtelen tákolmány

Életképtelen tákolmány
Hegedűs Norbert
2021. 05. 20., cs – 08:11

2021. május 20., csütörtök – 08:30
Friss ikon
Off

Törzs

Éppen ellenkezőleg, rövid fegyverszünetet követően ismét fellángoltak.

Igor Matovič 3,4 milliárd euróval szeretné növelni az államháztartás hiányát, méghozzá gyorsított parlamenti eljárásban, amit főleg Richard Sulík meg a pártja ellenez. Előzőleg szeretnék megtudni, eddig az exkormányfő és Marek Krajčí mikre költött el súlyos milliókat. Mennyit fordítottak olyan tesztek megvásárlására, amelyekről kezdetben a volt miniszterelnök úgy vélekedett, megbízhatatlan adatokat mutatnak, aztán ugyanezeket csodafegyvernek kiáltotta ki. Erre a botcsinálta pénzügyminiszter sajtótájékoztatón zúdította ellenfelére a mérgezett verbális nyilait, és bosszúként késlelteti 20 millió euró átutalását a gazdasági minisztériumba, holott ezt az összeget a kormány már jóváhagyta a vállalkozók megsegítésére.

Tovább kavar Boris Kollár is, aki akár Robert Ficóval is összefogna, vagyis a koalíciós szerződést is felrúgva, minden áron szeretné mielőbb kihozni a szigorított vizsgálati fogságból egyik bizalmasát,Vladimír Pčolinskýt. A Smer elnöke pedig a saját, ugyancsak börtönbe került emberein segítene. Nyilván az úgynevezett kollúziós fogság nem lehet a gyanúsítottak zsarolásának eszköze, amellyel a beismerő vallomásokat igyekeznek kicsikarni belőlük a nyomozók. Ahogy az Martin Ribár védőügyvéddel megtörtént, aki húsz hónapot töltött embertelen körülmények között, de néhány napja az Alkotmánybíróság rendelte el szabadlábra helyezését, mert a taláros testület nem talált bizonyítékot a fogva tartására. Valóban szükséges a büntető törvénykönyv néhány paragrafusának módosítása, de nem a súlyos korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított haverok kimentéséért. A házelnök a kompromisszumok kivajúdásáért tegnapelőtt egy hétre felfüggesztette a parlament ülését, hátha a józan ész felülkerekedik az indulatok felett, amit főleg Matovičról és Sulíkról még elképzelni is nehéz.

Néhány kormánytag és több magas rangú állami hivatalnok dilettantizmusa is borzolja kedélyeinket. Saját bőrünkön érezzük kapkodásaiknak, főleg a csupán néhány napig érvényes, aztán megváltoztatott rendelkezéseiknek a következményeit, amelyek leginkább az országos tesztelések, majd az oltások megszervezése és lebonyolítása körüli zűrökben mutatkoztak meg. Elsősorban az önkormányzatoknak, továbbá az áldozatkész egészségügyieknek köszönhető, hogy a járvány elleni védekezés országunkban nem omlott össze. Most derült ki, hogy az egészségügyi és a külügyi tárca illetékesei megfeledkeztek a polgárok beoltottságát igazoló bizonylatokról. Csehországban a második oltáskor mindenki kétnyelvű – cseh és angol – tanúsítványt kap. Magyarországon a Kormányhivatal postázza a beoltottaknak a védettségi igazolványt. Nálunk csak szlovák nyelvű, nem is egységes formátumú dokumentumot adtak, több mint 700 ezer, kétszer már beoltott polgár kezébe. Amit egyetlen határátkelőn sem fogadnak el. A két minisztérium illetékesei lóhalálában igyekeznek pótolni a mulasztásukat. Eddig talán Brüsszelre, a minden uniós tagországban érvényes zöld igazolvány kiadására vártak, csakhogy az EU-s bürokraták nem a rugalmasságukról híresek. Ezért több szomszédunk ideiglenesen kétoldalú megállapodást kötött egymás igazolványainak elfogadásáról. „Mi meg mellettük idiótáknak tűnünk” – kárörvendezett Robert Fico.

Lényegesen csökkenhetne a társadalmi feszültség, ha a józanul gondolkodó koalíciós képviselőknek lenne kurázsijuk Matovič ámokfutásának és Kollár gátlástalan törekvéseinek megfékezésére. Változást az előrehozott választásról döntő népszavazás hozhatna, ha az Alkotmánybíróság törvényesnek ítéli meg több mint 600 ezer polgár kezdeményezését. Nem kizárt, hogy népharag söpri el az életképtelen tákolmányt.

Bevezető

Bárhogy szeretnénk, s bármennyire égetően szükséges lenne is, továbbra sem csitulnak a kormánykoalíciós viszálykodások.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Szilvássy József

Read More

Post Comment