Search by category:
Egyéb kategória

Ellenanyagteszt – egyelőre csak önköltséges alapon

Ellenanyagteszt – egyelőre csak önköltséges alapon
Zoltán Seres
2021. 06. 03., cs – 11:22

2021. június 3., csütörtök – 11:22
Friss ikon
Off

Törzs

Én a becsületesen előkészített rögtönzés híve vagyok. Ezért amikor megtudtuk  az első híreket arról, hogy Kínában új vírus ütötte fel a fejét, megkezdtük a felkészülést arra az időre, amikor Szlovákiában is terjedni kezd az új kórokozó. Ennek is köszönhetően valójában már fel voltunk készülve és önköltséges alapon el tudtuk kezdeni a tesztelést. Kezdetben naponta néhány tíz tesztet végeztünk, ma már képesek vagyunk naponta 10 000 embert is  kivizsgálni. A pandémia kezdete óta csaknem 650 000 tesztet végeztünk, ami több mint a Szlovákiában elvégezett összes teszt 20 százaléka. Ez annak is köszönhető, hogy igyekszünk minél közelebb kerülni ügyfeleinkhez. Dél-Szlovákiában például Komáromban, Dunaszerdahelyen, Érsekújvárott, Vágsellyén is dolgozunk. Érdekességként említem meg, hogy a dunaszerdahelyi DAC futballcsapatát is mi teszteltük.

Ebben az évben az Unilabs Slovensko elsőként vett nyálmintát PCR-teszthez. Mire számítottak és mi a valóság?

Sokan fontosnak tartják a tesztelést, de az orrból vett szokásos mintavételt  nem tartják kényelmesnek. Sokáig kerestük a lehetőségét annak, hogyan tehetnénk hozzáférhetővé a tesztelést azoknak is, akik alternatív megoldást keresnek. Bár a nyálmintavétel valamivel drágább, a kliensek több mint negyede mégis ezt kéri.

Milyen az érdeklődés az ellenanyagteszt iránt?

A Covid-19 jellegzetessége, hogy gyakran tünetmentes, és sokan úgy esnek át rajta, hogy nem is tudnak róla. Ezért főleg azokat érdekli az ellenanyagok  szintjének meghatározása, akik túl vannak a betegségen és szeretnék tudni, képződtek-e ellenanyagok, de azokat is, akiknél fennáll a gyanú, hogy átestek a fertőzésen. Az ellenanyagok szintjét vérből a pontos ELISA módszerrel határozzuk meg. Ez pontosabb, mint a gyógyszertárban vásárolható gyorsteszt. A fizetős érdeklődők a lab.online honlapon jelentkezhetnek, vagy a a körzeti orvos ajánlhatja. Az oltás után termelődött ellenanyagok tesztelése hasonló, mint a betegség leküzdése után kialakult ellenanyagok tesztelése. Az Unilabs Slovensko egy kisebb tanulmányt végzett beoltott alkalmazottai körében, és elmondhatjuk, hogy a vakcinák nagyon jól működnek. Jelenleg egy nagyobb mintán dolgozunk.

Az egészségbiztosítók vagy az érdeklődők fizetik a tesztet?

A PCR tesztet indokolt esetben az egészségbiztosító fizeti, de bárki jelentkezhet, viszont a költséget magának kell megtérítenie. Az ellenanyagtesztet az orvos is javasolhatja, vagy kérheti a páciens, de meg kell fizetnie.

Az Unilabs társaság Európa legnagyobb diagnosztikai laboratóriumhálózatai közé tartozik, s vezető a genetikai medicina és patológia terén is. Milyen kivizsgálásokat és módszereket alkalmaz, amit más társaság nem?

Az Alpha medical és az Unilabs egyesülése lehetővé teszi, hogy hasznosítsuk a neves csoport tapasztalatait. Néhány ritka betegséget is diagnosztizálni tudunk, de el tudjuk végezni például a terhes nőknek a TOMORROW tesztet, továbbá az intolerancia tesztet és csecsemőknek a TREC/KREC  tesztet, ami megmutatja, hogy veszélyes-e a babának az oltás.

Lednicky

Unilabs, a rekorder

Az Unilabs Slovensko társaságnak előnyös, hogy a know-how terén egyesült Európa nagy diagnosztikai csoportjával és hozzá tud jutni a legmodernebb műszaki felszereléshez és diagnosztikai módszerekhez. A múlt évben elsőként indította el a drive-thru tesztelést. Később elsőként kezdte alkalmazni a koronavírus ellenanyagainak pontos laboratóriumi ELISA tesztjét, és szintén elsőként vezette be Szlovákiában a laboratóriumi antigén tesztelést, 2021-ben  pedig elsőként kezdte meg a nyálmintavételt.

Kovács Ilona

Bevezető

A Covid-19 gyors és pontos diagnosztizálása rendkívül fontos a kezelés sikere és a betegség terjedésének megelőzése szempontjából. Hogyan jellemezné a társaság működését a PCR-tesztelés időszakában? Hány tesztet végeztek eddig? – kérdeztük Peter Lednickýtől, a nemrég Unilabs Slovensko Kft.-re keresztelt Alpha Medical társaság vezérigazgatójától.

Rovatoldalon kiemelt
Kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
PR-CIKK

Read More

Post Comment