Tomi Kid: „Bandi nagyon sírt a győzelem után”
Lencsés Zoltán
2021. 06. 09., sze – 17:24
A 23 éves Csemez a 75 kilogrammosok kategóriájában a belga Proton de la Chapelle-t győzte le pontozással (5:0) a nyolc között, ezzel biztossá vált az olimpiai szereplése. Szlovák színekben utoljára az 1996-os olimpián vett részt bokszoló (Gabriel Križan és Peter Baláž). Csemez hétfőn orrsérülés miatt már nem lépett pályára az elődöntőben, de kijutása és a bronzérme így is garantált. A napokban pihen egy utolsót a felkészülés végső szakasza előtt, hat hét múlva pedig már az olimpián száll ringbe.
Egy álom teljesült
„Mindig az volt az álmom, hogy kijuttassak egy bokszolót a olimpiára. Amikor megalapítottam a KO Box Club Galantát, akkor is ez volt a legfőbb célom. Egy versenyző számára szintén nem létezik ennél nagyobb siker – mondta lapunknak Kovács Tomi „Kid”, Csemez edzője. – Nemcsak jó sportolókat, hanem jó embereket is célom nevelni. Bandi nagyon sírt a győzelem után, meghatódott, és nagyon hálás volt.ˮ
Miután a tavalyi selejtező a koronavírus-járvány miatt elmaradt, nehéz helyzetbe került a bokszolók felkészülése: a pandémia miatti korlátozások rendkívül súlyosan érintették a sportágat. „Menedzserként próbáltam megfelelő felkészülési körülményeket teremteni és ellenfeleket keresni, de ez sem volt egyszerű. Készülni és meccsen ringbe lépni pedig nem ugyanaz.ˮ
Évek munkája
„A közelmúltban Kubában jártam, ahol láthattam, hogy egy bokszoló körül milyen sok ember dolgozik: van orvosa, masszőre, szakácsa, mentális edzője. Nálunk ez nincs így, de hoztam Bandi mellé egy fizioterapeutát, aki nagyon sokat segített a felkészülésben.ˮ
Tomi Kid elmondta, a vasárnapi siker a felkészülésben elvégzett kemény munka eredménye, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez a folyamat már évek óta tart. „Egy felkészülési ciklus négy év, és Bandi különösen az utolsó egy év során rengeteget fejlődött. Most speciális étrendje van, hiszen bár a 75 kilogrammosok között versenyez, de a normális súlya ennél jóval több.ˮ
Csemez a ringben
Pihenés és felkészülés
Tomi Kid azt is elmondta, tanítványa repülővel utazott a párizsi selejtezőtornára, míg ő maga autóval. „Vasárnap a meccs után már el is indultam haza, és hétfőn munkába álltam, hiszen kezdődik a felkészülés az olimpiára, van mit intézkedni. Bandi tegnap hazaért, szeretne kikapcsolni kicsit és feltöltődni. Szeret egyedül lenni, szeret horgászni, így most ez vár rá. Néhány nap múlva pedig elkezdjük a végső felkészülést.ˮ
Tomi Kid hozzátette, a felkészülés során figyelembe fogják venni, hogy Tokióban nagy meleg és 70 százalék körüli páratartalom vár tanítványára, így egy speciális sátorban fog készülni a nehéz körülményekre.
Kid nem árulta el, milyen konkrét eredmény elérését tűzték ki célul az olimpián, de hangsúlyozta: jól tudják, mit akarnak. „Célokra mindig szükség van, azok tesznek motiválttá és visznek előre. Bandi is így utazik az olimpiára.ˮ
Az alsószeli származású Csemez András vasárnap legyőzte belga ellenfelét a párizsi olimpiai ökölvívó-selejtezőtorna negyeddöntőjében, így kijutott a tokiói olimpiára. Edzője, Kovács Tomi „Kid” elmondta, tanítványa egy rövid pihenés után napokon belül elkezdi a végső felkészülést a játékokra.