Search by category:
Egyéb kategória

Rajtol a Copa América, a brazilok a nagy esélyesek

Rajtol a Copa América, a brazilok a nagy esélyesek
Lencsés Zoltán
2021. 06. 10., cs – 17:24

2021. június 13., vasárnap – 09:00
Friss ikon
Off

Törzs

A házigazda szerepét eredetileg Kolumbia és Argentína töltötte volna be a kontinensviadalon, de előbbi a feszült belpolitikai helyzet, utóbbi pedig a világjárvány miatt esett el a rendezéstől.

Bolsonaro nem engedett
Így került a rendezés joga két héttel ezelőtt Brazíliához, ahol szintén nem a legjobb a járványhelyzet. Emiatt komoly ellenérzéseket váltott ki a rendezés bejelentése, még a brazil válogatott játékosai sem értettek egyet a hirtelen jött helyszínváltozással, de úgy döntöttek, nem fogják bojkottálni a tornát. A profi futballisták nemzetközi szakszervezete (FIFPro) múlt kedden közleményben fogalmazta meg komoly aggodalmait a brazíliai rendezéssel kapcsolatban.

Brazília köztársasági elnöke, Jair Bolsonaro a kritikák ellenére sem volt hajlandó elállni a rendezéstől. „Egyeztettem a miniszterekkel a rendezésről – köztük az egészségügyi miniszterrel is –, és nincs változás az ügyben, megszületett a döntés. A járvány eleje óta azt mondogatom, hogy sajnálom a haláleseteket, de élnünk kell az életünket” – mondta Bolsonaro.

A mérkőzéseket 4 város (Rio De Janeiro, Brazíliaváros, Cuiabá, Goiania) 5 stadionjában rendezik, mindegyik találkozó zárt kapus lesz. Az ötfős csoportokból négy-négy csapat jut tovább a negyeddöntőbe. A döntőre a tervek szerint július 10-én kerül sor a Maracana stadionban.

Neymar ott lesz
A torna legnagyobb esélyese egyértelműen a házigazda brazil válogatott, amelyben ott lesznek a legnagyobb sztárok, így Neymar, Thiago Silva és Marquinhos is, de Casemiro, Fabinho és Gabriel Jesus sem fog hiányozni. A legnagyobb hiányzó Tite csapatában a sérüléssel bajlódó Coutinho lesz. A brazilok mellett szól az is, hogy hat forduló után hibátlan mérleggel vezetik a dél-amerikai vb-selejtezős csoportot.

A házigazda legnagyobb kihívója a Lionel Messi fémjelezte argentin válogatott lehet. Az argentinok egyelőre szintén veretlenek a vb-selejtezőcsoportban, bár a közelmúltban Paraguayjal, Kolumbiával és Chilével is csak döntetleneztek.

Ausztrália és Katar nélkül
A hagyományoknak megfelelően ezúttal is meghívót kapott a tornára két válogatott más kontinensről, de Katar és Ausztrália már februárban visszamondta a részvételt. Mindkét országnak voltak elmaradt meccsei az ázsiai vb-selejtezők miatt, és az új menetrend nem tette lehetővé a részvételüket. A Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) próbált újabb csapatokat beszervezni, de nem járt sikerrel. (lz, NSO, MTI)

A csoport: Argentína, Bolívia, Uruguay, Chile, Paraguay
B csoport: Brazília, Kolumbia, Venezuela, Ecuador, Peru

Cím
Csoportok

Bevezető

Vasárnap Brazíliában elrajtol a labdarúgó Copa América, amit az Európa-bajnoksághoz hasonlóan tavalyról halasztottak idén nyárra.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Read More

Post Comment