A gyermekeknek több világnapjuk is van, és a legtöbb nem vidám, hanem éppen a gyermekek szenvedéseire szeretné felhívni a figyelmet. Legalább annyi információt kellene nyújtanunk ezekről a problémákról is, amennyit a vidámságról, mert nem lehet elég sokat beszélni arról, mennyi gyermek szenved a világon.

1982. június 4-én az ENSZ Közgyűlése rendkívüli ülést hívott össze az izraeli agresszió miatt, amelynek ártatlan palesztin és libanoni gyermekáldozatai voltak. Ennek emlékére ez a nap az erőszak ártatlan gyermekáldozatainak világnapja lett.

Napjainkban nagyon is aktuális ez a kérdés, hiszen gyakran hallani híreket olyan gyerekekről, akik egyedül menekülnek a háború és egyéb agresszió sújtotta országokból, akár önszántukból, akár azért, mert elvesztették a szüleiket, akár maguk a szülők indítják őket egyedül útnak, jobb jövőt remélve számukra. Ezek a gyerekek azonban gyakran emberkereskedők áldozatává válnak, rabszolgaként végzik, akár prostituáltként, akár ingyenmunkásként, és sokan nyomtalanul eltűnnek. Szüleik, ha élnek, soha többé nem hallanak róluk.

A június 4-ei világnap azokra a magánszemélyekre és szervezetekre irányítja a figyelmet, akik a gyermekek elleni erőszak megelőzéséért és jogaikért küzdenek, legyen az fizikai, mentális vagy érzelmi agresszió.

És még mindig június: 12-e a gyermekmunka elleni világnap, 16-a pedig az afrikai gyermekek világnapja.

Minden gyermeknek joga van arra, hogy szeretetteljes, biztonságos környezetben nőjön fel. Ez Szlovákiában sincs így. A biztonságos, védelmező környezet helyett sok gyermek családi erőszak, iskolai zaklatás vagy egyéb bántalmazás áldozata.

Szlovákia már 1989-ben elfogadta és aláírta a Gyermekjogi Egyezményt, és jogrendjébe iktatott olyan alapvető témákat, amelyeket az egyezmény tartalmaz. A gyakorlati megvalósításuk, betartásuk és betartatásuk sajnos még rengeteg kívánnivalót hagy maga után. A rendszerszerű segítség éppen a gyakorlatban sántít, és gyakran civil szervezetek végzik azt a munkát, ami az állami szervek kötelessége lenne. A fő cél a gyermek legjobb érdeke kellene, hogy legyen, de ezt az alapvető tényt például gyakran sem a válóperes, sem az egyéb gyermekelhelyezési döntések nem tükrözik. Az ügyvéd, a bíró, a rendőr, de sokszor még a szociális dolgozó, a pedagógus és a pszichológus (tisztelet a kivételnek) sem ismeri fel a zaklatás, a bántalmazás jeleit, vagy ha felismeri, nem tudja kezelni.

Az oktatási programon belül megvannak a lehetőségei annak, hogy a jogaikról ne csak halljanak a gyerekek, hanem megtanulják őket alkalmazni is, és megtanuljanak védekezni és segítséget kérni. Ehhez a felnőttek segítségére van szükségük! Arra is, hogy higgyenek nekik, ha összeszedik a bátorságukat és elmondják, ha valami rossz történt velük. Hogy kezeljék érzékenyen a problémáikat? És hogy csinálják ezt helyesen, hogy ne sérüljön tovább a gyermek lelke? Ehhez ma már szerencsére több emberjogi szervezet weboldalán találunk útmutatást. Hogy gyermekeink vidám gyermeknapokat ünnepelhessenek!