Search by category:
Egyéb kategória

Amit nem lehet elhallgatni

Amit nem lehet elhallgatni
Mészáros Richárd
2021. 06. 16., sze – 22:31

2021. június 19., szombat – 19:45
Friss ikon
Off

Törzs

A teológusnő nagyjából két éve, hatalmas ellenszélben kezdett el foglalkozni a témával, egyebek mellett azért, mert azt tapasztalta, míg a világ számos pontján legalábbis elindult a szembenézés, az önvizsgálat a katolikus egyházon belül, addig a magyar egyházi vezetők némák maradtak, rosszabb esetben az áldozatokat igyekeztek hitelteleníteni. (Tegyük hozzá, ebből a szempontból Szlovákia is a hallgatás országa.)

A szerzőnek az elmúlt időszakban 35 áldozat történetét sikerült megismernie, közülük végül 10 esetet dolgozott fel részletesen a könyvében. Az abúzust elszenvedők között az események idején voltak gyerekek (fiúk, lányok) és felnőttek is. A körülmények változatosak, ami azonban közös, speciális vonása ezeknek a történeteknek, az az elkövetők visszaélése a kezükbe adott szakrális hatalommal. Különleges nézőpontot biztosít a könyvnek, hogy katolikus teológus nyúlt a témához, aki belülről ismeri és láttatja a problémát. Pontosan tudja, mekkora tekintélye van egy-egy közösségben az atyának, mit jelent az engedelmesség parancsa, sok esetben miért zárkózik el a probléma elől a szűkebb családi közeg, amelytől a bántalmazott segítséget, támaszt remél. Nemcsak áldozatok mesélnek Perintfalvinak, hanem megszólalnak a könyvben szakértők is, hogy hívők és nem hívők egyaránt képet kapjanak a visszaélések pszichológiai és rendszerszintű okairól.  

„Senki nem felelős azért, ha találkozott a gonosszal, azért viszont igen, hogy mit kezd ezzel. Van, aki már nagyon korán, gyermekként szembenézett vele, mások ifjúként vagy éppen felnőttként éltek meg hasonlót. Arra persze senki nem számít, hogy a gonosz éppen ott rejtőzik, ahol eredendően a szent és a jó lakozik. Vagyis az egyházban. A gonosz legnagyobb veszélye, hogy bárkit képes a saját alakjára formálni. Ezért nincs mentségük azoknak, akik azért lettek bántalmazókká, mert korábban őket is zaklatták. Az ő etikai felelősségük voltaképpen nagyobb, mert mindenáron meg kell törniük az áldozatból tettessé válás ördögi körét. Azoknak az egyházi vezetőknek sincsen mentségük, akik egy bántalmazó papjukon keresztül találkoztak a gonosszal, és mégis úgy döntöttek, hogy az áldozatok helyett az egyház jó hírét védik. Hiszen ha ezt az emberek felfedezik, elveszítik a jóba vetett hitüket. Engem azonban mégsem a reménytelenség irányába vitt ez a tapasztalat, hanem épp ellenkezőleg: felszította bennem a tenni akarás tüzét, ami cselekvésre és ellenállásra ösztönöz” – írja a szerző.

(k)

Perintfalvi Rita: Amire nincs bocsánat – Szexuális ragadozók az egyházban
Kalligram Könyvkiadó, 2021, 424 oldal

Bevezető

Perintfalvi Rita a grazi Karl-Franzens Egyetemen tanít, a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének az elnöke, szabadidejében pedig az egyházi szexuális zaklatások áldozatainak segít. 

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment