Search by category:
Egyéb kategória

Átadták a Selye János Gimnázium felújított épületét

Átadták a Selye János Gimnázium felújított épületét
Vataščin Péter
2021. 06. 16., sze – 16:38

2021. június 17., csütörtök – 10:15
Friss ikon
Off

Törzs

Az 1907-08-as tanévben épült ingatlanon korszerűsödött a világítás és a fűtésrendszer, kicserélték az ablakokat, restaurálták a stukkókat, illetve hőszigetelték a tornatermet.

Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója szlovák, majd magyar nyelven is köszönetet mondott Nyitra megye megjelent képviselőinek az iskolaépület felújításáért. Hangsúlyozta, a beruházás nemcsak esztétikai, hanem praktikus haszonnal is jár, hiszen az oktatói-nevelői munka minőségét is növeli. Egyúttal összegezte a SJG épületén korábban elvégzett felújítási munkálatokat is: 2005-ben a padlásteret alakították át, 2016-ban pedig multifunkciós sportpályát hoztak létre.

Milan Belica, Nyitra megye elnöke megemlítette, a gimnáziumnak magasfokú minőségi jellemzői vannak, s ezért is volt szükséges lépés a felújítás. Kiemelte a megyei képviselők érdemét abban, hogy megvalósulhatott a szükséges fejlesztés, amely egyben az önkormányzat javát is szolgálja, hiszen kiteljesíti a belváros hangulatát.

Az eseményen jelen volt Filip Mónika (SaS) oktatásügyi államtitkár, valamint Nyitra megye, a komáromi önkormányzat és iskolák képviselői is. A gimnázium diákjainak jóvoltából gitárkísérettel előadott dalok, valamint eredeti nyelven és magyar fordításban Ján Kostra, a modern szlovák költészet egyik legnagyobb alakjának Jó szó c. verse hangzott el.

Bevezető
Komárom |

A munkálatok már tavaly ősszel befejeződtek, ám csak mostanra vált lehetségessé a régi-új épület hivatalos átadása. A beruházást Nyitra megye finanszírozta több mint 1 millió 720 ezer euró értékben.

Település / hely
Komárom

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Vataščin Péter

Read More

Post Comment