Kuciakék és Zlatica Kušnírová szerint győzött az igazság
Hegedűs Norbert
2021. 06. 16., sze – 08:33
„Végeredményben örülök, hogy győzött az igazság. Olyan ez, mint az első reménysugár az igazságosságra Szlovákiában. Nem csak a mi két gyerekünkre gondolok, hanem az eljövendő nemzedékekre és az újságírókra is, hogy ne féljenek írni” – hangsúlyozta Zlatica Kušnírová, a meggyilkolt nő anyja. Hozzátette: kész tovább küzdeni, és bízik benne, hogy az ŠTS „jobb döntést” hoz.
Jozef Kuciak, a meggyilkolt újságíró úgy tekint a Legfelsőbb Bíróság döntésére, mint egyfajta elégtételre. „Végre győzött az igazság. Bízom a sikeres befejezésben az ŠTS előtt” – fűzte hozzá. Reméli, hogy a specializált bíróság ezúttal igazságosabb döntést fog hozni. „Nem viselném el, ha mindent elölről kellene kezdeni” – jegyezte meg.
A Szlovák Legfelsőbb Bíróság kedden megsemmisítette a Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) 2020 szeptemberében hozott ítéletét a Kuciak-gyilkosság ügyében. A korábban felmentett Marian K. és Alena Zs. vádlottak ügyét az ŠTS újra fogja tárgyalni. A Legfelsőbb Bíróság egyszersmind elismerte Szabó Tamás vádlott bűnösségét Molnár Péter vállalkozó meggyilkolása ügyében.
A meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak és a jegyese, Martina Kušnírová családja elégedett a Szlovák Legfelsőbb Bíróság keddi döntésével. Úgy tekintenek rá, mint az igazság győzelmére. Bíznak benne, hogy a Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) igazságos döntést fog hozni.


