Search by category:
Egyéb kategória

EURO-2020 – Deschamps szerint új torna kezdődik

EURO-2020 – Deschamps szerint új torna kezdődik
Hegedűs Norbert
2021. 06. 27., v – 12:36

2021. június 27., vasárnap – 13:30
Friss ikon
Off

Törzs

A két csapat hétfői, bukaresti összecsapása előtt a szakvezető elsőként a csoportkört elevenítette fel, melynek során Benzemáék 1-0-ra legyőzték Németországot, majd döntetlent játszottak Budapesten a házigazda magyarokkal (1-1) és a címvédő portugálokkal (2-2) is.

„Nehéz menetelésen vagyunk túl, de öt pontunkkal megnyertük az F csoportot, és ez a lényeg” – vélekedett Deschamps. „Megcsináltuk, szerda óta pedig a pihenésen és regenerálódáson van a hangsúly, mert most új torna kezdődik.”

A kapitány számára komoly kihívás lehet a védelem összeállítása, mivel többen is sérültet jelentettek a közelmúltban. A balhátvéd Lucas Hernandezt szerdán térdsérülés miatt a szünetben le kellett cseréni a Puskás Arénában, majd az őt váltó Adrien Rabiot is kidőlt a kiújuló bokaproblémáival. Thomas Lemar és Marcus Thuram a csütörtöki edzésen vált harcképtelenné, utóbbit az orvosi stáb támogatta le a pályáról. Ousmane Dembélé még a magyarok ellen sérült meg, a Barcelona csatárára térdműtét vár, így számára véget ért az Eb. Deschamps-nak ugyanakkor bizakodásra adhat okot a hat év után a válogatottba visszatért Karim Benzema formája, a Real Madrid támadója kétszer is betalált a címvédő portugálok ellen.

Svájc 67 éve járt legutóbb Eb-negyeddöntőben, 1954-ben házigazdaként jutott be a nyolc közé. A csoportharmadikként a 16 közé kerülő gárda minden bizonnyal nem kap sok esélyt Bukarestben a megtizedelten is favoritnak számító franciáktól, amire Ricardo Rodriguez is felhívta a figyelmet.

„Itt már bármi megtörténhet, mi egészségesek vagyunk, és készen állunk. Stabilan kell védekeznünk, és elöl élni kell a néhány lehetőségünkkel. Tudjuk, hogy a franciáknál még a cserék is fantasztikus játékosok” – összegzett a Torino hátvédje, majd mosolyogva hozzátette: „Sokat gyakoroltuk a 11-eseket, és majdnem mindenki betalált”.    

A továbbjutó a pénteki negyeddöntőben majd a Horvátország-Spanyolország összecsapás győztesével találkozik Szentpéterváron.

    Várható kezdőcsapatok:
    ————————-
    Franciaország:
Lloris – Varane, Lenglet, Kimpembe – Pavard, Pogba, Kanté, Griezmann, Rabiot – Mbappé, Benzema
    Svájc:
Sommer – Elvedi, Akanji, Rodriguez – Widmer, Freuler, Xhaka, Zuber – Shaqiri – Embolo, Seferovic

Bevezető

Didier Deschamps, a világbajnok francia válogatott szövetségi kapitánya szerint gyakorlatilag új torna kezdődik el a Svájc elleni nyolcaddöntővel a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment