A múlt heti jegyzetem kapcsán inkább az örvendezők kommenteltek, és többen felhívták a figyelmemet arra, hogy rosszul tudom: igenis, kértek oltási igazolást, illetve negatív tesztet a belépéshez szükséges karszalag átvételekor. Ezek szerint ennyire nem értek a focihoz, válaszoltam mindenkinek pirulva, de a szemem minden negatív papír ellenére képtelen befogadni ekkora tömeget. Ugyanezt érzem „békebeli” stadionkoncertek, fesztiválfelvételek nézésekor – hogy nincs biztonságban ennyi összepréselt, együtt éneklő-ordító-skandáló ember. Talán kezeltetnem kellene magam. Vagy gyorsan el kellene mennem egy fesztiválra.

Fociszakértő kolléganőm, akivel nemrég még egy légtérben, most már csak egy szakmában dolgozom, azt állítja, hogy a szlovákokat eleve eléggé hidegen hagyja a foci-Eb, legalábbis a hokival összevetve. Azaz nem evidens, hogy örülnek a csehek sikerének. Magyarországi és itteni magyar ismerőseim viszont látványosan örülnek, még azok is, akik egyébként szeretik a holland focit. Az irodalomban, ahol otthonosabban mozgok, mindig is érezhető volt magyar részről egyfajta szimpátia a csehek iránt. Lehet, hogy ezt vetítik ki sokan a focira is, most, hogy a magyar csapatnak már nem lehet szurkolni. De a politika is jelen van – hiszen hol ne lenne jelen! –, páran kárörvendően jegyezték meg a Facebookon, hogy inkább rendesen fociznának a hollandok, mint politizálnának. Utalva az EU-csúcsra érkező Mark Rutte holland kormányfő kijelentésére, miszerint Magyarországnak nincs helye az EU-ban a melegellenes törvény elfogadása után. Aki jó magyar, az szereti a magyar focit – és ezzel valahogy együtt jár az is, hogy utálja a szivárványos zászlókat. Úgy veszem észre, tényleg ezt sugallják több fórumon is, pedig nem is igazán követem az Eb eseményeit – csak valahogy minduntalan „szembejön” ez az attitűd.

De vissza a szlovákokhoz, mert mégiscsak itt élek, hála istennek. Több kutatás bizonyította az elmúlt évek során, hogy a szlovák tiniknek manapság már problémát okoz a cseh nyelv megértése. (Ez fordítva is igaz, a csehek sem állnak jobban a szlovák nyelvvel). Hiába, nincs már közös tévécsatorna, nem természetes, hogy csehül nézik a filmeket a moziban és csehül ismerkednek a világirodalommal, mert semmi sincs meg szlovák fordításban. Sőt, az én tinikoromban a focimeccseket is mindig ketten kommentálták a tévében: egy szlovák és egy cseh riporter. Ma már a cseh könnyűzenével sem könnyű lépést tartani, illetve megállapítható (saját kutatás), hogy nagyon másfelé tendál a két ország a különböző műfajok és stílusok tekintetében.

Száz szónak is egy a vége: lehet, hogy több magyar örült a csehek győzelmének vasárnap este, mint amennyi szlovák. Meglátjuk, mit produkál a csapat szombaton a dánok ellen az elődöntőbe jutásért, illetve melyik országban hányan nézik majd azt a meccset.