Search by category:
Egyéb kategória

Már állatokat is oltanak a koronavírus ellen

Már állatokat is oltanak a koronavírus ellen
Mészáros Richárd
2021. 07. 03., szo – 08:34

2021. július 3., szombat – 11:47
Friss ikon
Off

Törzs

Az oaklandi állatkert közlése szerint második körben a majmok, denevérek és sertések kerülnek sorra az immunizálásban.

Az állatkert munkatársai mindeddig a távolságtartásra, elkülönítésre és védőfelszerelésre helyezték a hangsúlyt. Alex Herman állatorvos reményét fejezte ki, hogy a védőoltásnak köszönhetően jobb védelmet tudnak majd nyújtani az állatoknak.

Az állategészségügyi termékeket gyártó Zoetis közleményben tudatta, hogy több mint 11 ezer dózis védőoltást ajándékoz mintegy 70 amerikai állatkertnek.

Első alkalommal a San Diego-i állatkertben oltottak be emberszabású majmokat márciusban a Zoetis készítményével, míg a szer második dózisát három héttel később kapták meg. Januárban ugyanis nyolc gorilla fertőződött meg koronavírussal, bár tüneteik enyhék voltak és időközben már meggyógyultak. Feltételezések szerint az emberszabású majmok egy tünetmentes gondozótól kaphatták el a fertőzést.

Bevezető

A kaliforniai Oakland állatkertjében pénteken megkezdték a tigrisek, medvék, pumák és görények beoltását a Zoetis amerikai gyógyszergyártócég állatok számára kifejlesztett, koronavírus elleni kísérleti vakcinájával.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment