Search by category:
Egyéb kategória

Változnak a munkahelyek megtartására nyújtott támogatások

Változnak a munkahelyek megtartására nyújtott támogatások
Demecs Péter
2021. 07. 05., h – 18:47

2021. július 6., kedd – 07:30
Friss ikon
Off

Törzs

„A szlovákiai munkahelyek megtartását célzó Elsősegély program első, második (Elsősegély+) és harmadik (Elsősegély++) fordulójában a minisztériumunk tavaly márciustól mostanáig már csaknem 1,93 milliárd eurót fizetett ki az érintetteknek” – nyilatkozta Michaela Slivková Kirňaková, a munkaügyi tárca szóvivője. A szaktárca az Elsősegély program 1. számú intézkedésén keresztül eddig 115 millió eurót fizetett ki bértámogatás formájában azoknak a munkáltatóknak, akiknek a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) járványügyi rendelete miatt kötelezően zárva kellett tartaniuk. A munkáltatók a teljes bérköltségek 100 százalékára igényelhettek támogatást, amely azonban alkalmazottanként legfeljebb havi 1100 euró lehetett. A 2. számú intézkedésen keresztül 430 millió eurót fizettek ki azoknak az önálló kereseti tevékenységet folytatóknak (SZČO), akiknek a járvány miatt korlátozták a tevékenységét, vagy a bevételeik legalább 20 százalékkal csökkentek. A támogatás felső határa ez esetben 870 euró volt, amire azok voltak jogosultak, akiknek legalább 80 százalékkal csökkentek a bevételeik.

A 3A és a 3B intézkedéscsomagból azok a munkáltatók igényelhettek támogatást, akik annak ellenére sem bocsátották el az alkalmazottaikat, hogy a gyártásukat a járványügyi intézkedések miatt legalább egy hónapra le kellett állítaniuk. Az egy alkalmazottra számított támogatás felső határa itt is 1100 euró volt. A 3A intézkedésre 345 millió, a 3B-re 927 millió eurót fordított a szaktárca, az egyes intézkedések közül így ez utóbbira ment el a legtöbb pénz. A 4. számú intézkedés az önálló kereseti tevékenységet folytatók (SZČO) egyes speciális csoportjait, a szabad foglalkozásokat űzőket és az egyszemélyes kft.-ket érinti, akiknek a járvány miatt kiestek a bevételeik. A támogatás felső határa az esetükben havi 360 euró, miközben eddig 43 millió eurót fordítottak erre a célra. Az 5. számú intézkedés, amely SOS dotáció néven ismert, azokon próbál meg segíteni, akik a járvány idején bármiféle bevétel nélkül maradtak. Ők eddig legfeljebb havi 300 euróra számíthattak, és a szaktárca erre 65,5 millió eurót fordított.

Új szabályok

E hónaptól az Elsősegély programon belül is módosulnak a szabályok. „A támogatások folyósítását az országos Covid-automatához igazítottuk, vagyis a járványhelyzet javulásával párhuzamosan csökken a támogatások összege is” – mondta el Eva Rovenská, a munkaügyi miniszter szóvivője. Az érintettek a változásokat azonban csak augusztustól érzik meg, e hónapban ugyanis még a júniusi támogatásokat fizetik ki.

Az új rendszer szerint a támogatások esetében négy fázist (0, 1, 2, 3) vezetnek be. A 0. fázis a legjobb járványügyi mutatók esetében lép életbe, amikor teljesen leállítják a támogatások fizetését. Minél rosszabb a helyzet, annál nagyobb fokozatba kapcsol a támogatási rendszer. Példaként egy fodrásznőt említhetünk, akinek a járványügyi intézkedések miatt 80 százalékkal csökkennek a bevételei, és nincs más bevételi forrása. Ő az Elsősegély program második intézkedésén keresztül az 1. fázisban 540, a másodikban 810, a harmadikban 870 eurót kaphat. A munkáltatók esetében egy olyan üzletláncot vehetünk példának, amelynek 100 alkalmazottja van. A 3A intézkedésen keresztül ez az első fázisban 88 ezer, a másodikban és a harmadikban pedig 110 ezer eurót kaphat. Az SOS dotációkat e hónaptól kezdve, a kedvező járványügyi helyzetre való tekintettel teljesen leállították, vagyis a júniusért járó összeget még megkapják az erre jogosultak, augusztusban azonban már nem számíthatnak támogatásra. A részletekről a munkaügyi tárca honlapján tájékoztatnak.

Tiltakozások sora

A szaktárca által elfogadott új szabályok ellen a munkáltatók és vállalkozók érdekvédelmi szervezetei máris tiltakoznak. „A cégek az elmúlt időszakban nem tudtak felhalmozni elegendő tartalékot ahhoz, hogy az elkövetkező hónapokat az állam segítsége nélkül is probléma nélkül átvészeljék. Ha az állam elzárja a pénzcsapot, az elkövetkező hónapokban rengeteg állás szűnhet meg, ami végső soron jóval több pénzébe kerül majd az államnak, mint a támogatások fenntartása” – állítja Martin Hošták, a Munkáltatók Országos Szövetségének (RÚZ) a titkára.

„Az elbocsátások már a támogatás leállítását követő hónapban megkezdődhetnek” – tette hozzá Peter Serina, a Szlovák Vállalkozói Szövetség (PAS) ügyvezető igazgatója, aki szerint az új támogatási rendszer ráadásul rendkívül bonyolult és átláthatatlan is, ami még sok nehézséget okoz majd a vállalkozóknak. Hogy gondok lehetnek, azt azonban a gazdasági tárca államtitkára, Ján Oravec is elismeri.

„A szlovák gazdaság ugyan jobb kondícióban élte túl a járvány eddigi hullámait, mint azt eredetileg vártuk, az elmúlt időszakban azonban elszaporodhattak az olyan zombi cégek, amelyek csak az állami támogatásoknak köszönhetően maradtak fenn, és ha a támogatások elmaradnak, csak nehezen lesznek képesek tovább működni” – állítja Oravec. 

Bevezető
Pozsony |

A munkahelyek megtartása érdekében beindított Elsősegély programot az országos Covid-automatához igazítják, vagyis a támogatások összegét a járványhelyzet alakulásától teszik függővé. Mit jelent ez a munkáltatóknak, a vállalkozóknak és az alkalmazottaknak, és mit szólnak mindehhez az érintettek?

Címkék

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment