Search by category:
Egyéb kategória

Győzött a főpróbán a DAC, bemutatták az új logót

Győzött a főpróbán a DAC, bemutatták az új logót
Hegedűs Norbert
2021. 07. 15., cs – 19:20

2021. július 15., csütörtök – 19:20
Friss ikon
Off

Törzs

Az első 10 perc igazi sörmeccs hangulatban telt, mind a játéktéren, mind a nézőtéren, hiszen a stadion kívülről jövő hangokból még azt is megtudhattuk, hogy nagyon finom volt a rendelt ebéd. Pedig a meccs kezdete előtt a beléptetőkapunál utcazenészek, odabent pedig DJ próbálta adni a hangulatot, de csütörtökön 5 órakor még azért a DAC-nak is nehéz fiesztai hangulatot varázsolnia.

A meccs legizgalmasabb jelenetére és egyben az első helyzetre a 19. percig kellett várni, amikor Antonov beadását Diaby kis híján Martin Jedlička kapujába irányította a labdát. A válasz nem váratott sokáig magára: Andrija Balic remek labdát adott Taiwonak, aki egy csel után lőtt kapura, ám a labda elkerülte Banai Dávid kapuját. Az ívószünet után Beridze ugrott ki a dunaszerdahelyi védők mögül és lőtt kapura, de Jedlička résen volt. Pár perccel később Banai hibázott egy nagyot, Luciano Vera került óriási ziccerbe, de nem tudta kihasználni a helyzetet, Banai javította a hibáját.

38. percben, hördülhetett fel a közönség, amikor Mateus Brunetti settenkedett az újpesti tizenhatos közelébe és mivel még akkor sem támadta senki, megpróbálkozott egy lövéssel, amit Banai nagyot nyújtózkodva védett. A kipattanóra Taiwo csapott le, de csapnivalóan találta el a labdát, ha be is ment volna, akkor lett volna érvényes a találat, hiszen lesen volt a támadó.

Az első félidő hajrájára fordulva aktivizálta magát a DAC. Brunetti most a pálya jobb oldalán robogott el, laposan adott középre, ahol Divkovic próbálta kapura irányítani a beadását, de a horvát játékos nem talált kaput. A képlet ugyanaz, Brunetti jobb oldalról ad be, ezúttal magasan, a túloldalon Vera kezelte le a labdát, ám lövése elszállt a kapu fölött. És ez még nem volt minden: Schäfer András visszagurított labdáját Fábry lőtte kapura, de Banai Dávid résen volt és óriásit védett.

Hazai helyzettel indult a második félidő. Fábry ugratta ki remekül Taiwot, de Banai lecsente a lábáról a labdát. Abdulrahman Taiwo még nagyon szezon eleji formában van, elpattan, lepattan róla a labda, és amikor egyik sem, akkor a rosszul céloz.

Egy szempillantás múlva már Divkovic robogott a labdával Banai kapuja felé. Lerántani sem tudták, de az újpestiek kapusa ismét résen volt és nagyot védett.

Ezt már Taiwo sem tudta elpuskázni. Az 57. percben Moumou tört be remekül a lilák tizenhatosába, a laposan begurított labdáját a nigériai csatárnak csak be kellett paskolnia az üres kapuba – 1:0.

A 63. percben pályára lépett a DAC eddigi egyetlen nyári igazolása Martin Vantruba kapus, aki a cseh bajnok Slaviától érkezett.

A DAC teljesen beszorította a magyarországi ellenfelét, előbb Vera rázott le magáról 3 újpesti védőt, ám a centerére nem volt érkező, így a vendég hátvédek szögletre tisztáztak. A sarokrúgás után pedig Ion Nicolaescu lőtt kapura.

A 70. percben a semmiből egyenlít az Újpest: Beszkorovajni volt szabálytalan, jó helyről járhatott az szabadrúgás. A labda mögé Antonov állt és nagyon szépen lőtt Vantruba kapujába – 1:1.

Az utolsó 10 percre fordulva Schäfer tör be bátran az Újpest tizenhatosába, a hátvédek csak szabálytalanul tudták megállítani, így a játékvezető büntetőt ítélt, amelyet Andrija Balic értékesített – 2:1.

Egy perccel később már kettővel vezethettek volna a sárga-kékek, de Nicolaescu elpörgette Banai kapuja mellett.

A végére még maradt egy kisebb Újpest helyzet, de az eredmény már nem változott, így a DAC 2:1-re győzött. Jöhetett az dunaszerdahelyieknek már oly régóta beharangozott új logójának ünnepélyes bemutatója.

DAC új címerét a klub utánpótlás csapatainak tagjai vitték be és terítették ki a pálya kezdőkörébe. A logón kék pajzs alapon sárga betűkkel a DAC felirat szerepel.

Az új logó már a jövő hét csütörtöki, belgrádi Európa-konferencialiga selejtezőjének első mérkőzésen ott fog virítani a dunaszerdahelyiek mezén.

Bevezető

A dunaszerdahelyi focicsapat az utolsó mérkőzésén a budapesti Újpest csapatát verte 2:1-re a MOL Arénában. A mérkőzés után ünnepélyes keretek között bemutatták a klub új logóját.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Mészáros György

Read More

Post Comment