Search by category:
Egyéb kategória

Franciaországban megkezdődött a járvány negyedik hulláma

Franciaországban megkezdődött a járvány negyedik hulláma
Mészáros Richárd
2021. 07. 19., h – 23:40

2021. július 20., kedd – 08:30
Friss ikon
Off

Törzs

Bejelentette, hogy a kormány hétfőn változtatásokat hajtott végre a járvány elleni stratégiájában, a többi között meghatározatlan ideig mérsékelt összegű bírságokat alkalmaznának a szabályszegő üzletekkel szemben. Attal hangsúlyozta, hogy az augusztus elején hatályba lépő járványügyi intézkedések mindemellett a legszigorúbbak közé tartoznak Európában.

Franciaországban egyebek mellett kötelezővé teszik a koronavírus elleni védőoltást az egészségügyi dolgozók számára, illetve az oltási igazolványok felmutatása lesz kötelező számos helyen, így megkövetelik azoktól, akik étterembe vagy szórakozni akarnak menni, illetve vonatra vagy repülőre akarnak szállni.

Mint mondta, a tervezett 45 ezer eurós bírságokat olyan üzletekkel szemben, amelyek nem kérik el a vendégek oltási igazolványát, egyelőre 1500 euróban szabják meg. A bírság összege azonban progresszívan növekszik ismételt szabályszegés esetén – tette hozzá Attal.

A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a járványügyi ellenőrzések kezdetben azt hivatottak segíteni, hogy az emberek hozzászokjanak az intézkedések alkalmazásához, és ezért nem fognak rögtön az elején bírságolni.

Attal mindenesetre nem tudta pontosan megmondani, hogy ez a hozzászoktatási időszak meddig fog tartani. Úgy fogalmazott, hogy az új szabályokhoz való alkalmazkodás több mint egy hetet, de egy hónapnál kevesebb időt fog majd igénybe venni.

A kormányzati intézkedések része az is, hogy a koronavírusra pozitívan tesztelt személyeknek tíz napra karanténba kell vonulniuk.

A hétvégén a kormányzati elképzelések miatt tüntetések voltak.

A járvány kezdete óta a 67 millió lakosú országban több mint 5,9 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül 111 678-an hunytak el a vírus okozta betegségekben.

Bevezető

Franciaországban megkezdődött a koronavírus-járvány negyedik hulláma – közölte Gabriel Attal francia kormányszóvivő hétfőn este, a kabinetülést követően.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment