Search by category:
Egyéb kategória

Eltérített harag

Eltérített harag
Mészáros Richárd
2021. 07. 20., k – 09:17

2021. július 20., kedd – 09:19
Friss ikon
Off

Törzs

Múlt héten több határlezárásra is sor került Szlovákia különböző pontjain, és ahogy a dolgok állnak, az akciók valószínűleg folytatódni fognak. A megmozdulások célja tiltakozni a kormány kaotikus határrezsim-szabályozása ellen, amely kis túlzással ötpercenként, a csillagállástól és a szélerősségtől függően változik. Tény, hogy a határokat ellenőrizni kell a delta variáns terjedése miatt, de az is tény, hogy az intézkedések hirtelen jöttek, rosszul kommunikálták őket, és még érvénybe sem léptek, de már változtatni kellett rajtuk. Lehet, hogy a kormány tényleg jót akar, de ahhoz már túlságosan rég eljátszotta a többség bizalmát, hogy ilyen hazardírozást engedjen meg magának.

Ugyanakkor az is tény, hogy a tiltakozók érvei is elég gyenge lábakon állnak. Az oltásellenes lózungok mindegyike megcáfolható tényekkel, és a tudósok ezt meg is tették. Hogy valaki ezt nem akarja elhinni, azzal sajnos nem tudunk mit kezdeni. Van, aki nem hiszi el, hogy a Föld kerek, vagy hogy az emberiség járt a Holdon. Ez a vita nagyjából ugyanezen a szinten mozog. Ahogy én látom, az oltáselleneseknek igazából egy jó érvük van: nem akarják beoltatni magukat. Ez tényleg őszinte és hiteles érv, a többi szöveg a csipekkel, a mellékhatásokkal és az eltiport szabadságjogokkal a bullshit kategóriában mozog. Mert ha nem akarják beoltatni magukat, akkor ne tegyék. Jelenleg nem kötelező, és én sem hiszem, hogy helyes lenne bármi ilyesmit kötelezővé tenni. Csakhogy innentől fogva az a kérdés, hogy egyenlő jogaik legyenek-e a beoltottaknak és az oltást elutasítóknak, hiszen a betegség terjesztése szempontjából a második csoport nyilvánvalóan nagyobb kockázatot jelent. Kényes ügy, nehéz döntés.

Az biztosan nem segít az egész vitán, hogy bizonyos politikai erők láthatóan megpróbálják a saját hasznukra fordítani az egész ügyet. Mindannyian láttuk a videót arról, hogyan ugatnak és ordibálnak a rendőrökkel Kotleba emberei az egyik lezárt határátkelőn, aztán még nekik állt feljebb, amikor elvitték őket. A párkányi tüntetésen egy busz állt készenlétben, hogy a tüntetőket több helyszínre is elszállíthassa. Kedves konteós barátaim: ez nem gyanús? Nem lehet, hogy itt egy nagyon hangos kisebbség próbál politikai tőkét kovácsolni a mesterségesen felszított haragból? Mert elhiszem, hogy a határlezárásokon voltak helyi, érintett emberek is, de abban is biztos vagyok, hogy az ingázók nagy része időben beoltatta magát, mert tudta, hogy ez a felelős döntés.

És még egyszer a végére: az egész elkerülhető lett volna, ha a kormány nem érzés nélkül, teljesen inkompetens módon hozza meg a döntéseit. Eddig az antigénteszt jelentette a szabad mozgás feltételét – miért nem lehetett ezt az ingyenes tesztelési lehetőséget meghagyni az oltatlanok számára? Akinek nem kell a vakcina, járjon tesztre. Ez sem tökéletes megoldás, de csökkenti a vírus terjedésének kockázatát, plusz több millió teszt van raktáron. Nem értem, hogy ha eddig az antigénteszt jó volt, már miért nem az. De hát ebben az országban sok mindent nem értek.

Bevezető

A határrezsim szigorításával új lendületet kaptak a kormányellenes tüntetések. És bár az ad hoc megváltoztatott intézkedések elleni felháborodás akár jogosnak is tekinthető, nem lehet nem észrevenni az emberek haragján élősködő hiénákat.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Hegedűs Norbert

Read More

Post Comment