Search by category:
Egyéb kategória

Elnapolták az oktatási törvény módosítását

Elnapolták az oktatási törvény módosítását
Czímer Gábor
2021. 07. 21., sze – 17:46

2021. július 22., csütörtök – 08:00
Friss ikon
Off

Törzs

A szerdai kormányülésre ugyan beterjesztették, de aztán a nap folyamán visszavonták az oktatási törvény és további kettő, az iskolarendszert érintő jogszabály módosító javaslatát. Így egyelőre nem fogadták el azt a változtatást, amely az ország történetében először bevezetné a nemzetiségi oktatás fogalmát. Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter kérdésünkre elmondta, az egyik javaslatban egy jogalkotás-technikai problémát találtak, és mivel a három törvénymódosítás egymásra épül, ezért visszavonták azokat. A következő kormányülés augusztus végén várható, a törvénytervezet-csomag valószínű-leg akkor kerül újra a kabinet elé.

Kisebbségi oktatás

A tárcának a témáért felelős új államtitkára, Svetlana Síthová elmondta, a koalícióban egyezség van a jogszabály-módosítást illetően. „Az ország történetében először kerül sor arra, hogy a nemzetiségi iskolarendszer és az inkluzív nevelés definícióját az oktatási törvényben határozzák meg” – mondta. Az államtitkár szerint a nemzetiségi oktatás kategóriájába fog tartozni a hozzávetőlegesen 700 magyar és a két ruszin tanítási nyelvű intézmény. „Természetesen a többi nemzetiségi kisebbséget is támogatni fogjuk” – tette hozzá. Az államtitkár szerint a törvényjavaslat másik pontján ugyanis definiálják a nemzetiségi osztályok fogalmát is. Síthová hozzátette, a jogszabály, ha elfogadják, egyfajta keretrendszert alakít ki, amelyre majd a további kisebbségi oktatásügyet érintő intézkedések épülhetnek. Az oktatási törvény módosításának további céljai között szerepel még a középiskolai felvételi rendszer hatékonyabbá tétele, a tankönyvpiac liberalizációja, de a távoktatás rendszerszintű fejlesztése is.

Óvodák és építési törvény

A kisebbségi oktatáson kívül a miniszter arról is beszélt, szeptembertől már kötelező lesz az ötéves gyermekek számára az óvodáztatás, ezért egy regisztrációs felületet hoztak létre a tárca honlapján, mely segítségével a nem önkormányzati, magán- vagy egyházi fenntartású óvodák az intézményhálózatba való felvételüket kérhetik. „Ahhoz, hogy az ötéves gyermekekre megkapják az állami támogatást, regisztrálniuk kell” – magyarázta a miniszter. Hozzátette, eddig csak három ilyen óvoda regisztrált, de tudnak róla, hogy sokkal több ilyen intézmény van. Síthová államtitkár pedig arról beszélt, azt szeretnék, hogy a készülő építési törvénybe bekerüljön, a lakónegyedeket létrehozó ingatlanfejlesztőket kötelezzék óvoda és alapiskola építésére. „Valamint az akadálymentesítés követelményét is kiszélesítenénk” – tette hozzá azzal, hogy a jövőben például az új építésű bérházakra is vonatkozna ez a követelmény.

Bevezető
Pozsony |

A kormány szerdán, egy formai hiba miatt nem fogadta el az oktatási törvény módosítását, amely meghatározná majd a nemzetiségi iskola fogalmát is. A jogszabályról egyébként a koalícióban megszületett a megállapodás.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment