Search by category:
Egyéb kategória

Nevelőszülőkhöz kerültek a helyiek által felkarolt ikrek

Nevelőszülőkhöz kerültek a helyiek által felkarolt ikrek
Ibos Emese
2021. 07. 23., p – 19:02

2021. július 25., vasárnap – 13:53
Friss ikon
Off

Törzs

Dobos Martin és Dobos Vladko 5. osztályos tanulók, mostanáig a farkasdi alapiskolába jártak. Eddig sem egyszerű életük tavasszal változott meg gyökeresen, amikor elhunyt a nagymamájuk, aki eddig nevelte őket.

Magukra maradtak

Szüleiket a gyámhatóság korábban alkalmatlannak találta a nevelésükre. A tanév végéig a nagybátyjukkal éltek a nagyszülői házban, aki vállalta volna a gyámságot, de sajnos ő sem bizonyult megfelelőnek erre a feladatra. „A nagymama néhány éve lett az ikrek törvényes képviselője. Jóvoltából a gyerekek teljesen önellátóak lettek, tiszta ruhában jártak, mindig felkészülten érkeztek az iskolába, illedelmes, kedves, barátságos, jószívű gyerekek lettek. Amikor a nagymama húsvét előtt elhunyt, szinte az egész falu összefogott és megpróbált megoldást találni arra, hogyan segíthessen rajtuk. Olyan is akadt, aki magához vette volna őket, de a törvények alapján erre mégsem volt mód. Az eljárás rendkívül körülményes és hosszadalmas, a rokonok közül pedig senki nem tudta vállalni őket” – mondta el Keresztesi Ildikó, a farkasdi alapiskola igazgatója. Kollégájával, Liptai Dominikával, a fiúk osztályfőnökével együtt vállalta, hogy rendszeresen meglátogassák őket, odafigyeljenek rájuk. „Vettünk nekik mobiltelefont, hogy ha bármi történik, tudjanak minket értesíteni. A szomszédok rendszeresen vittek ételt nekik, tehát gondoskodtunk róluk, de nem voltak állandó felügyelet alatt, ezért ezt nem lehetett hosszú távon folytatni. Az illetékes gyámügyi szakember kezdeményezte az elhelyezésükről szóló gyorsított eljárást a bíróságon, így a dunaszerdahelyi Gyermek- és Családi Központhoz (Centrum pre deti a rodiny) kerültek. A központ alkalmazottaival az iskolában ismerkedtek meg a gyerekek. Mivel a szakemberek látták, hogy a helyi közösség gondoskodik róluk, ezért kivételt tettek, és nem azonnal, hanem csak a tanév végeztével kerültek Dunaszerdahelyre, mert nem akarták kiszakítani őket a megszokott közegből” – tudtuk meg a részleteket. Az igazgatónő és a helyiek közül többen azóta is tartják a fiúkkal a kapcsolatot, megegyeztek abban, hogy látogatni fogják egymást a jövőben is.

Gyűjtést indítottak

A farkasdiak rögtön azután, hogy a gyerekek nagymama nélkül maradtak, segíteni akartak rajtuk, de olyan formában, hogy az adományokhoz csak a fiúk juthassanak hozzá felnőtt korukban. „Szerettük volna, hogy ha egyszer kikerülnek az intézményi rendszerből, lenne némi kezdőtőkéjük. Az iskola tantestülete, a szülői szövetség tagjaival és Farkasd polgármesterének valamint a képviselő-testület bevonásával meghirdettük a gyűjtést. Kezdetnek a polgármesteri alapból 2 ezer euró, a szolidaritási alapból ezer euró került a számlára, valamint a képviselők lemondtak a tiszteletdíjukról a fiúk javára és magánemberek is adakoztak. A gyűjtés azóta is tart, az adományokat a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja számlaszámára lehet el küldeni.

Intézményi háttér

Abban az esetben, ha egy gyermek szülő nélkül marad, a törvény alapján az illetékes gyámügyi hivatalnak kell eljárnia az ügyben. A hivatalt értesítheti a gyermek pedagógusa, orvosa vagy bárki, aki tudomást szerzett az esetről. A gyámügyi hivatal elsődleges feladata, hogy biztonságos helyen, lehetőleg családban helyezze el a gyermeket. Amennyiben a rokonságban vagy az ismerősök között nem talál megfelelő személyt, aki gondoskodhatna róla, átmenetileg állami intézményben helyezi el őt. Erről az illetékes bíróság hoz döntést. A családjogi törvény alapján minden hat évnél fiatalabb gyermeket hivatásos nevelőszülőnél kell elhelyezni. Közben a gyámügyi hivatal tovább folytatja a munkát az eredeti családdal, és megpróbálja rendezni a körülményeket, hogy a gyermek visszakerülhessen a saját családjába. Amennyiben sem a biológiai szülők, sem a rokonok vagy ismerősök nem tudják magukhoz venni a gyermeket, vagy lemondanak róla, akkor a gyermeket nyilvántartásba veszik, hogy lehetőség szerint nevelőszülőkhöz vagy akár örökbefogadó szülőkhöz közvetíthessék őket. 

A Dobos ikrek jelenleg hivatásos nevelőszülőknél élnek. Megpróbáltunk velük kapcsolatba lépni, de tekintettel arra, hogy egyrészt még csak nagyon rövid idő telt el azóta, hogy hozzájuk kerültek a gyerekek, másrészt érzékeny témáról van szó, nem kívántak válaszolni a kérdéseinkre.

Aki szeretne csatlakozni az adományozókhoz, a következő számlaszámon megteheti: SK15 0200 0000 0025 4004 5751. Változó szimbólum (variabilný symbol): 0910031859. A számlát a diakóniai központ kezeli, és az összegyűlt adományt akkor adja át az ikreknek, amikor nagykorúvá válnak.

Bevezető
Farkasd |

Nevelőszülőkhöz kerültek az ikrek, akikért összefogott a falu lakossága. A számukra létrehozott alapba továbbra is lehet adományt küldeni.

Címkék

Település / hely
Farkasd

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Tornyai Bianka

Read More

Post Comment