Felejthetetlenek a jelenetek Bour­villal, Louis de Funèsszel és a „Királyi Légierő pilótáival” a beaune-i Hôtel-Dieu udvarán, a piros függönyös ágyakban, és felejthetetlen Big Mustache is, amint a vörösboros üveget szorongatja az ápolók hordágyán. Gérard Oury 1966-os filmje a francia mozi egyik legnagyobb slágere volt, és a mai napig népszerűsíti az Hôtel-Dieu-t. A forgatás során még működő kórház volt, ma már azonban múzeumként funkcionál, nem betegeket, hanem turistákat fogad.

Nicolas Rolin, a burgundiai herceg rendkívül gazdag kancellárja és felesége, Guigone de Salins a százéves háború végén építtette ezt a gazdagon díszített, gótikus stílusban emelt kórházépületet. A házaspárt állítólag a háború utáni nyomor érintette meg, segíteni akartak a sebesülteken, a betegeskedő szegényeken és a hajléktalanokon. Ám a fennmaradt legenda nem egy önzetlen, jószívű emberről szól, hanem olyanról, aki a saját helyzetén (is) igyekezett javítani. Az akkor már idős Rolin attól félt, hogy túlvilági életét majd nem ott tölti, ahol elképzelte, bűnhődnie kell, mert élete során sok visszatetsző húzása volt, minden eszközt felhasznált annak érdekében, hogy szaporítsa nagy vagyonát. Némi alapja bizonyára van a legendának, hiszen maga Rolin ezt írta az alapító okiratba:

„Én, Nicolas Rolin lovag, Autun polgára, az Authume ura és Burgundia kancellárja, ezen a vasárnap, augusztus 4-én, az Úr 1443-as évében, […] lelkem üdvösségének érdekében, arra törekszem, hogy a földi javakat mennyei kincsekre cseréljem, ezért Beaune városában megalapítok és visszavonhatatlanul a szegény betegekre hagyok egy kórházat, az Isten és dicsőséges anyja tiszteletére emelt kápolnával együtt.[…]”

Ebben a kórházban alapította 1452-ben a Sœurs Hospitalières de Beaune (Beaune kórházi nővérei) nevű új rendet, amely átvette a kórházat, pontosabban a páciensek ápolását. A betegek pedig kötelesek voltak gyógyulni és imádkozni Rolinért.

Nem tudjuk, mi lett Chevalier Rolin sorsa a túlvilágon, annyi viszont bizonyos, hogy kórháza mintájára máshol is több hasonló ispotályt alapítottak, az övé pedig évszázadokon segítette a betegeket.

Ma turisták csodálják a szegények palotáját, amelynek késő középkori megjelenése a mai napig fennmaradt. Legérdekesebb helyisége a 19. század végén felújított, a már említett piros ágyas Szegények terme (Salle des Pauvres), melynek fából készült boltozata egy fordított hajóra emlékeztet. A csarnokszerű teremben oldalt a falnál helyezték el az alvófülkéket, a terem végén pedig oltár áll, a belső, Utolsó ítélet című poliptichon Rogier van der Weyden műve. Erre rálátott az ágyból minden beteg.

Hatalmas gótikus kandallók állnak a nyárssal és rézedényekkel ellátott impozáns, nagy konyhában, amelyben a nővérek mindennapi konyhai életét próbálják feleleveníteni. Meg lehet nézni a mosodát és a 16. századból származó gyógyszeres üvegeket őrző gyógyszertárat.

A kórház híres pincészetének eredete is a középkorba nyúlik vissza, 1457-ben egy Guillemette Levernier nevű hálás férfi szőlőültetvényeket adományozott az Hôtel-Dieu-nek, és ezzel ő indította el a máig tartó hagyományt. Ma a hospice-hoz tartozó borászat 60 hektár szőlővel rendelkezik, amelyekből 50 hektár Pinot Noir, a többi Chardonnay ültetvény. Huszonkét borászból álló csoport gondoskodik erről a rendkívüli szőlőültetvényről, amelynek 85 százalékát a Premiers Crus és a Grands Crus alkotja. Minden év novemberének harmadik vasárnapján árverést tartanak – ezt az aukciót a Christie’s vezeti, és ez a világ leghíresebb boraukciója. A bevételt pedig a történelmi épületek felújítására és a modern kórház felszerelésére fordítják.