Search by category:
Egyéb kategória

Szilágyi: hetekre, hónapokra lesz szükségem ahhoz, hogy felfogjam, mi is történt itt

Szilágyi: hetekre, hónapokra lesz szükségem ahhoz, hogy felfogjam, mi is történt itt
Mészáros Richárd
2021. 07. 24., szo – 18:37

2021. július 24., szombat – 19:00
Friss ikon
Off

Törzs

„Hetekre, de lehet, hogy hónapokra lesz szükségem ahhoz, hogy elhiggyem, felfogjam, hogy mi is történt itt” – jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy milyen különbségeket vagy hasonlóságokat lát a három olimpiai bajnoki címe között, Szilágyi azt válaszolta, hogy az első óta idősebb lett kilenc évvel.

„Londonban még nagyon fiatal és ambiciózus voltam, éhes a sikerre. Rióban és Tokióban már segített a tapasztalatom. Én voltam az a mezőnyben, aki már tudta, milyen egy olimpiai elődöntőben, döntőben vívni és ebből előnyt tudtam kovácsolni. Ilyen értelemben a második és a harmadik könnyebb volt, mint az első” – fogalmazott.

Tokió 2020 – Szilágyi Áron ismét aranyérmes, sporttörténelmet írt

Akárcsak 2012-ben, Londonban és öt éve Rio de Janeiróban, a tokiói olimpián is Szilágyi Áron nyerte a férfi kardozók egyéni versenyét, és a triplázással sporttörténelmi tettet hajtott végre.

„Nagyon boldog vagyok, nagyon nehéz felfogni és elhinni, hogy mit is vittem véghez. Nagyon büszke vagyok arra, ahogy ma vívtam. Rövid ünneplést tartok, mert szerdán jön a csapatverseny és abban is szeretnénk jól szerepelni. Nem kell motiválni a társaimat, már a felkészülés alatt és itt Tokióban is mind a négyen nagyon fontos helyen kezeltük, kezeljük a csapatversenyt, szeretnénk jó eredményt elérni, érmet szerezni. A következő 3–4 napban ezért fogunk dolgozni” – mondta Szilágyi Áron.

A Vasas 31 éves vívója úgy fogalmazott: az elmúlt bő egy évben, amely mindenki számára kihívásokkal járt, egy pillanatra sem tévesztette szem elől, hogy mi is a célja, még akkor sem, amikor a koronavírus-járvány miatti lezárások megakadályozták abban, hogy a csapattársasival tréningezzen.

„Otthon edzettem, elmentem futni és motivált tudtam maradni ebben az időszakban is. Szerintem ez az egyik oka annak, hogy ma sikerrel jártam” – nyilatkozta.

Az olasz Luigi Samele, aki 15–7-re maradt alul Szilágyival szemben a döntőben, azt mondta, hogy nagyon örül az eredményének, szerinte remekül vívott a nap során.

„Bekerültem a döntőbe, de úgy tűnik, az utóbbi tíz évben van valaki, aki verhetetlen. Gratulálok Áronnak, de úgy gondolom, hogy az ezüstéremmel magamnak is remek születésnapi ajándékot adtam” – mondta a vasárnap 34. születésnapját ünneplő vívó.

Bevezető

Az immár háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron elárulta: szombati, tokiói győzelme pillanatában azért rázta a fejét, mert az első gondolata az volt, hogy ezt nem hiszi el, ez biztosan csak egy álom.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment