Search by category:
Egyéb kategória

Avignonban az Ifjú Szivek

Avignonban az Ifjú Szivek
Tallósi Béla
2021. 07. 25., v – 17:59

2021. július 26., hétfő – 09:00
Friss ikon
Off

Törzs

A pozsonyi székhelyű Ifjú Szivek Táncszínház legutóbb 2017-ben Finetuning című előadásával szerepelt nagy sikerrel Avignonban. Akkor a családon belüli erőszak témáját feldolgozó darab a fesztiválon Tournesol-díjat kapott. 

Idén a koronavírus-járvány miatt szigorú intézkedések és korlátozások mellett zajlik a fesztivál. 

„Minden egy kicsit más, mint a pandémia előtt volt. Már az idejutás is nehezen ment. Sokkal kevesebb a részt vevő társulat és a fesztivállátogató is. Érződik a városban is, hogy a korlátozások miatt kevesebben vannak. Ötven fő felett mindenütt PCR-teszt vagy uniós Covid-igazolvány szükséges. A Golovine Táncszínházban, ahol játszunk, a 140 férőhelyes nézőteret 49-re kellett korlátozni. Csak így működhet” – mondta el az Új Szó kérdésére Hégli Dusan, az Allegro Molto Barbaro rendezője és koreográfusa.

A társulat lapunknak eljuttatott helyszíni beszámolója szerint a nagy presztízsű Festival Off d’Avignonon idén így is 750 társulat vesz részt. Az Avignon óvárosában zajló rendezvényen több száz akkreditált színházigazgató, színházi kritikus és több százezer színházkedvelő látogató tallóz a telefonkönyv vastagságú katalógusban az előadások között. 

Az Allegro Molto Barbarót – melynek különlegessége, hogy a Szivek Avignonban franciául játssza – Samuel Beckett Katasztrófa című drámája inspirálta. A darab magyar és szlovák nyelvű bemutatója még 2019-ben, a bársonyos forradalom 30. évfordulóján volt. 

„A pozsonyi bemutatóval egy időben már lehetett tudni, hogy az avignoni Golovine Táncszínház beválogatta a darabot a 2020-as fesztivál programjába. Aztán, sajnos, jött a koronavírus-járvány, ami minden egyéb előadásunk mellett ezt a projektet is hosszú kényszerpihenőre küldte. Hihetetlen, hogy idén végül itt lehetünk” – mondta el Varsányi Zsófi tánckarvezető. 

Az Allegro Molto Barbaro a hatalom művészetre gyakorolt hatását dolgozza fel. Szövegét Parti Nagy Lajos írta, az előadás magyar változatában az ő hangján szólal meg az aktuális hatalommal végletekig lojális intendáns, szlovákul pedig Milan Lasica kölcsönözte a hangját a rendezőnek. 

„A francia nyelvű változatban Jean-Marc Barr, akit talán leginkább Luc Besson A nagy kékség című filmjének főszereplőjeként ismer nálunk a közönség, s aki szinte postafordultával vállalta a szerepet” – tette hozzá Varsányi Zsófi.

Samuel Beckett 1982-ben az Avignoni Színházi Fesztivál csehszlovák dráma napjára írta a Katasztrófát, amelyet az akkoriban hazájában bebörtönzött Václav Havelnek ajánlott. 

„Beckett Katasztrófája tökéletes alapanyagnak bizonyult. Parti Nagy Lajos szövegével izgalmas és egyedülálló kihívás volt ez a munkafolyamat. Külön öröm számomra, hogy három nyelven is elkészült – mondta Hégli Dusan. – És ami már most biztos, hogy Jean-Marc Barr-ral készítjük el az angol nyelvű változatot is.”
A társulat három hete érkezett Avignonba, eddig tizenhét előadáson vannak túl. Beszámolójuk alapján a fesztivál nemzetközi közönsége pozitívan fogadta a darabot. 

„Az előadás alatt végig a színpadon vagyunk, ami csaknem egy óra. Ez fizikailag és szellemileg is megterhelő. Történtek sérülések, voltak változtatások, de ezeket mindig meg tudtuk oldani. Nagy előnyt jelent viszont, hogy mind a húsz alkalommal ugyanazon a helyen játszunk. A nézők érzékenyen reagálnak, ami számunkra fontos visszacsatolás, hiszen az eszköz, amellyel megszólítjuk őket, mégiscsak a hagyományos tánckultúránk” – mondta Botló Ákos tánckarvezető.

„Nagyon jó látni, hogy a francia közönségnél is működik a darab – ezt már Hégli Dusan mondja. – Minden előadásunkon van 2-3 kritikus, fesztivál- vagy színházigazgató, újságíró. Kiváló kritika jelent meg a La Provence-ban és a La Terasse-ban is. Látszik, hogy a közönségnek az a része, amely az átlagosnál egy kicsit is jártasabb a művészvilágban vagy a színházi életben, milyen tűpontosan rezdül a darab minden utalására, hiszen a kultúrkampf különböző árnyalataival már mindenki találkozott. A szerencsésebbek csak a történelemkönyvekben.” 

A táncszínház társulata július 30-án utazik haza Avignonból. 

„Addig is zajlanak különböző egyeztetések a továbbiakról, de ezek közül egyelőre csak Párizst merem megemlíteni. A párizsi szlovák nagykövet is megnézte az előadást, elmondása szerint nagyon tetszett neki, és a jövőt illetően a támogatásáról biztosított franciaországi előadásokkal kapcsolatban” – zárta Hégli Dusan. 
Hazaérkezés után pedig – amiként Avignonból is üzenik – két hét pihenés után már augusztusban Autentika és Kötelező érvényű javaslat című előadásaikat láthatja a hazai közönség.

(tébé, rend)

Bevezető
Avignon |

Az Ifjú Szivek Táncszínház társulata még július elején megérkezett a kortárs színház dél-franciaországi fővárosába, Avignonba, ahol idén 75. alkalommal rendezték meg az Avignoni Színházi Fesztivált. Hégli Dusan Allegro Molto Barbaro című darabját 20 alkalommal mutatják be a Golovine Táncszínházban.

Címkék

Település / hely
Avignon

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment