Search by category:
Egyéb kategória

Nehéz komáromi győzelem az évadnyitón

Nehéz komáromi győzelem az évadnyitón
Lencsés Zoltán
2021. 07. 25., v – 18:55

2021. július 25., vasárnap – 19:55
Friss ikon
Off

Törzs

A mérkőzés eseménytelen első öt percének végén a vendégek egy gyors bal oldali támadásának eredményeként majdnem megszerezték a vezetést. A beívelt labdára Kuzma érkezett, s a léc alá tartó fejesét Brédának a léc fölé kellett tenyerelnie. Két perc sem telt el, a vendégek újabb veszélyes támadással közeledtek Bréda kapujához, aki kifutott a tizenhatos sarkáig, aminek következtében a vendégek támadója, Bilovský azonnal az üresen hagyott kapuba irányította a labdát, de Németh Tamás visszavágta azt a mezőnybe. 

A két gólhelyzet felébresztette a hazaiakat, és a játék fokozatosan kiegyenlítődött. De nem annyira, hogy a Duna-partiak veszélyesek lettek volna a vendégek kapujára. A komáromiak valamirevaló kapura lövésére majdnem 20 percet kellett várni. A sokat mozgó mongol Ganbayar elhúzott a bal oldalon, és a tizenhatos sarkától Petráš elé gurított, aki ziccerből, hat méterről a vetődő kapus kezébe lőtt. Az első komáromi gólhelyzet után a 25. percben a második is kínálkozott. A jobb oldalon Petráš két védő mögé került a tizenegyes magasságában, s a labdát az érkező Abrahám fejére ívelte, akinek fejese csak centiméterekkel kerülte el a bal alsó sarkot. A félidő vége felé a komáromiak aktivitása még fokozódott, több szabadrúgáshoz is jutottak, de a vendégek kapuja igazán nem forgott veszélyben. Az első játékrészt Domonkos lövése fejezte be, amely mellé ment.

A második félidőre Radványi edző Maticsot és Györgyit küldte pályára Szetei és Petráš helyett. A cserékkel aktívabb és rendezettebb lett a komáromiak játéka. Matics pontos indításaival tette hatékonyabbá a támadásokat, Györgyi Arthur pedig a támadások befejezésében jeleskedett. Utóbbi az 50. percben gyorsaságával és két jó csellel a vendégek védői mögé került, s már a tizenhatoson belül volt, amikor az egyik védő a földre húzta – a lelátó felhördült –, de a játékvezető sípja nem szólalt meg. Az 53. percben 30 méterről Németh Tamás szánta rá magát lövésre, de Vavrúš kapus biztos kézzel húzta le a labdát. 

A következő percekben állandósult a komáromi fölény, amely majdnem góllá érett. A 65. percben Györgyi adta be a labdát Abrahám fejére, a kapus kifutott a támadó felé, a labda Abrahám fejéről Domonkos elé pattant, akinek fejese a felső lécet súrolva hagyta el a pályát. A hazaiak támadásai után Vavrúš a vendégek jobbszélsőjét indította egy 60 méteres passzal, aki felvitte a labdát a tizenhatos sarkáig, ahonnan az üres Bryndziar elé ívelt, aki ziccerből fölé durrantott. A 72. percben a hazaiak 18 méterről szabadrúgáshoz jutottak, Domonkos félmagas éles lövését nagy bravúrral védte Vavrúš. A kapusbravúr után néhány percre ismét feljöttek a vendégek, három szögletet is rúgtak, és a 84. percben Bréda bravúrjára is szükség volt, hogy a vendégek ne szerezzék meg a vezető gólt.
Az utolsó percekben már úgy tűnt, hogy pontosztozkodás lesz. A Duna-partiak azonban minden erejüket összeszedve nem adták fel. A ráadás második percében Šurnovský balról ívelte be a labdát az ötös és a tizenegyes pont közé, Vavruš kapus aláfutott a labdának, majd Abrahám az üresen hagyott kapuba bólintott – 1:0. Ezután a játékvezető lefújta a meccset.

Radványi Miklós vezetőedző így értékelt. „Az elején nem tudtunk magunkra találni. Első tétre menő bajnoki meccsen ilyen előfordul. Lehetőségeink voltak, de nem tudtunk élni velük. A második félidőben javult a játékunk, mi voltunk aktívabbak. A vendégek kapusa több bravúrt is bemutatott. Ellenfelünk végig egyenrangú ellenfél volt, de úgy érzem, a győzelmet megérdemeltük.” 

Bevezető

A II. labdarúgóliga 2021/22-es szezonjának 1. fordulójában a komáromi KFC az FK Dubnica nad Váhom együttesét fogadta, és a vártnál nehezebben 1:0-s győzelmet aratott felette.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Jóba Mihály

Read More

Post Comment