Search by category:
Egyéb kategória

Tavaly 615 ezren éltek szegénységben

Tavaly 615 ezren éltek szegénységben
Molnár Iván
2021. 07. 27., k – 16:21

2021. július 27., kedd – 19:47
Friss ikon
Off

Törzs

„Szlovákiában az elmúlt évben 615 ezren éltek a szegénységi küszöb alatt, 23 ezerrel kevesebben az egy évvel korábbinál. 
A szegénységi küszöb az egyszemélyes háztartások esetében havi 435 euró, míg a négyfős háztartások (2 felnőtt + két, 14 éven aluli gyermek) esetében 914 euró” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. Szerinte a jövedelmi szegénység leginkább az állástalanokat fenyegeti, akiknek az 56%-a tartozik ebbe a csoportba, de a többgyermekes családok és a gyermeküket egyedül nevelők 34–37 százalékát is érinti ez a probléma. A 18 évnél fiatalabb gyerekek 17 százaléka él olyan családban, amelynek a bevételei a szegénységi küszöb alatt mozognak, míg a 65 év feletti nyugdíjasoknak ez a 9,5 százalékét érinti.

Látványos különbségek vannak az egyes régiók között is. Pozsonyban a lakosság 3,7 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, de az országos átlagnál alacsonyabb ezek aránya Trencsén (5,2%), Nyitra (7,2%) és Nagyszombat (9%) megyében is. Zsolna megyében ugyanakkor 11,6, Kassa megyében 15,8, Eperjes megyében 17,2, Besztercebánya megyében pedig 18,3%-ot mértek.

Bevezető
Pozsony |

A világjárvány ellenére csökkent a jövedelmi szegénység által érintettek aránya, míg 2019-ben ez a lakosság csaknem 12%-át sújtotta, a Statisztikai Hivatal legfrissebb felmérése szerint tavaly 11,4 százalékra esett vissza.

Címkék

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment