Search by category:
Egyéb kategória

Építőanyag, benzin – szinte minden drágul

Építőanyag, benzin – szinte minden drágul
Molnár Iván
2021. 07. 28., sze – 18:09

2021. július 29., csütörtök – 16:30
Friss ikon
Off

Törzs

Akik a járvány kirobbanása miatt tavaly úgy döntöttek, hogy az idei évre halasztják a családi házuk építését, azok alaposan elszámolták magukat. „Legújabb felmérésünk szerint az építőanyagok átlagára júniusban több mint 9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, majd 4 százalékkal kérnek többet az általuk elvégzett munkáért azonban az építőipari vállalkozások is” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. Az általuk jelzett növekedés azonban csak az országos átlag, miközben az egyes építőanyagok ármozgása között látványos különbségek vannak.

„Az acél és a szigetelőanyagok ára egy év alatt például több mint 100 százalékkal nőtt, több mint 40 százalékkal emelkedett a polisztirol ára is, és ez csak a jéghegy csúcsa. Mindent összevetve, egy családi ház építése idén akár 20–25 százalékkal kerülhet többe a tavalyinál. Abszolút számokban ez azt jelenti, hogy ha tavaly egy felújításért például 10 ezer eurót fizettünk, manapság ugyanez már 12 500 euróba kerül” – nyilatkozta Lenka Buchláková, a FinGO.sk pénzügyi tanácsadó társaság elemzője. Azonban nem a drágulás jelenti az egyedüli problémát, Buchláková szerint egyre több építőanyaghoz egyszerűen nem lehet hozzájutni, mert hiány van belőle a piacon, és sok helyen gondok akadnak az építőmunkások hiányával is.

Az árak látványos növekedése ugyanakkor nem korlátozódik az építőiparra. „A kőolajipari termékek ára az elmúlt egy évben nagyjából 50, a vegyipari termékeké pedig 30 százalékkal nőtt” – sorolja Morháčová. Mindezt figyelembe véve az sem csoda, hogy míg a 95-ös benzin literjét egy évvel ezelőtt, vagyis tavaly július végén átlagosan 1,15 euróért tankolhattuk, manapság ugyanezért – a benzin.sk üzemanyagportál legfrissebb felmérése szerint – már 1,41 eurót kérnek, és ez persze csak az átlagár.

Ha mindez még nem lenne elég, az elmúlt időszakban folytatódott az élelmiszerek drágulása is. „A legnagyobb drágulást a gabona esetében tapasztalhattuk, amelynek a termelői ára több mint 22 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, 15 százalékos drágulást mértünk azonban az olajos növények és majd 10 százalékosat a hüvelyesek esetében is. Nőtt azonban a vágóbaromfi, a juhok és a halak ára is” – tette hozzá Morháčová. „Várakozásaink szerint a termelői árak növekedése, amely a fogyasztói árakat is felfelé hajtja, az elkövetkező hónapokban is folytatódik, ami a fogyasztói infláción is meglátszik majd” – állítja Jana Glasová, a 365.bank elemzője.

Bevezető
Pozsony |

A világjárvány okozta alapanyaghiány egyre több ágazatot érint, aminek a fogyasztók isszák meg a levét. A járványügyi intézkedések enyhítésének köszönhetően hirtelen megugrott keresletet a gyártók képtelenek kielégíteni, ami több ágazatban is az árak látványos növekedéséhez vezetett.

Címkék

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment