„Nagyon szerettem sütni, de eleinte csak a család részére készítettem a finomságokat“ – mondja Mihalics Anita a kezdetekről. Bő 10 évvel ezelőtt nem igazán volt Gútán olyan hely, ahova be lehetett volna ülni megenni egy jó süteményt, így cukrászdájuk megalapításával lassan-lassan elkezdték betölteni az űrt. A vállalkozásba fokozatosan, 2010 környékén fogott bele, majd lassan felhagyott eredeti szakmájával, a pedagógiával. Kezdetben viszonteladók voltak, majd egy év után ráálltak a saját termékek készítésére. Mihalics Anita közben elvégezte a kétéves cukrászmesteri szakot is a nagymegyeri Magán Szakközépiskolában, de sikeresen továbbképezte magát egy-egy tanfolyamon Magyarországon és Szlovákiában is. Mindezzel párhuzamosan bővült az üzlethelyiségük is.

„Szerintem úgy tud jól működni egy cukrászda, hogy ha tervez. Állandóan meg kell újulni. Követem a trendeket, például próbálunk csinálni tavaszi és őszi étlapot a cukrásztermékekből“ – mondja a vállalkozó, s úgy tartja, a közösségi oldalak hatására gyakran Gútán is olyan minőséget keresnek a vevők, mint amit az interneten látnak nyugat-európai kávézókban vagy cukrászdákban. Ezekre az igényekre is reagálniuk kell.

Túlélték a járványt

„Most négy alkalmazottam van, abból három cukrász, egy pedig pincérnő“ – mondja a vállalkozó, majd rátérünk arra, hogy még normális körülmények között is nagy figyelemmel kell vezetni egy cukrászdát. A forgalom ugyanis szezonálisan hullámzik, így amikor nagyobb keresetre tesznek szert, akkor azt be is kell osztaniuk a későbbiekre, hogy a kevésbé intenzív hónapokban is ki tudják fizetni az alkalmazottakat. Ebbe is jócskán belekavart a járvány.

„Amikor az első hullámkor lezártak minket, akkor osztogattuk szét először a hűtő teljes tartalmát. Ingyen“ – részletezi a tulaj, ami azt jelenti, hogy meg kellett szabadulniuk a romlandó alapanyagoktól is: például tejtől, vajtól, tejszíntől. 2020 őszén aztán a második hullám elején újra megtörtént velük mindez. Végül tavasszal úgy nyithattak ki, hogy a beltérbe nem léphettek be a vásárlók. A kínálatot ekkor bővítették borokkal és kézműves termékekkel – amelynek köszönhetően az eddigi gyakorlat szerint hivatalosan élelmiszerboltnak is minősülnek, s onnantól kezdve bent is fogadhatták a vevőket. Érdekesen dinamizálta a forgalmukat a koronavírus. Különösen tavasszal például óriási dömpingje volt náluk a kicsi, „hatszemélyes“ tortáknak, amelyeket születésnapokra rendeltek az emberek.

A legnagyobb stresszt a cukrászda számára az alkalmazottak elvesztésének veszélye jelentette, ugyanis „rettenetesen nehéz“ jó cukrászt és pincért találni. Egy új alkalmazott betanítása pedig nagy munka, s akár fél évig is eltarthat. Volt, aki a járványtól függetlenül is elhagyta volna a céget, ám ha az állam nem fizeti ki az alkalmazottaik bérét a második hullám idején, akkor nagy gondba kerülhettek volna. A helyszín fenntartását viszont így is nekik kellett állni.

Új „konkurencia“

A járvány egyik összetett következménye volt Mihalics Anita szerint az, ahogyan szemük előtt futott fel az első hullám idején az „otthonsütés“ jelensége. A közösségi oldalak termelői piacain ugyanis sokan elkezdték árulni a saját maguk által – hivatalos szempontból feketén – készített cukrásztermékeket. Úgy látja, sokan a „hazai“ megjelölés miatt fordultak az online termelői piacok felé, azok árusai között peddig többen azért éltek a rendhagyó értékesítési módszerrel, mert azzal egyfajta presztízs is jár a szűkebb környezetükben.

A helyztet bonyolítja, hogy az állam semmit sem kezd ezzel a jelenséggel. A közegészségügyi ellenőrzést az otthonsütők könnyen elháríthatják azzal, hogy csak szívességből sütnek másnak.

„Az ilyen kis cukrászdáknál, mint amilyen a mi gútaink is, ha öt tortát megsütnek otthon eladásra, nekünk már az is bevételkiesés“ – mondja el a lényeget a vállalkozó, majd hozzáteszi: „A sütemény nem kimaradt palánta, meg kettővel többet tojó tyúk, hanem tejszínből, vajból, tojásból áll, különböző hőmérsékleteken kell elkészíteni és megszabott tárolási fokon kell tartani“. Hosszan beszél arról, ahogy folyamatosan ellenőrizni kell maguknak is a minőségi és technikai követelményeket, illetve hivatalosan működő cégként rendszeresek náluk az inspekciók.

Együttműködés a régióért

„Miért fog idejönni egy turista? Annyira jó volna, ha működne egy folyamat Csallóközben… Több cég van a környéken, lehetne ránk építeni. Ki lehetne alakítani a turistáknak egy többnapos programot, mert arra jönnek leginkább“ – osztja meg velünk a meglátásait Mihalics Anita, aki ebben látja a kisebb települések vállalatainak legfőbb kitörési lehetőségét. Ellenkező esetben – s ennek a veszélyét a járvány növelte is – ha az olyan kisvárosokban, mint Gúta, megszűnik egy vállalat, az maga után ránthat másokat is.

„Mindig azt mondom, hogy szeretném majd átadni a vállalkozást a gyerekeimnek“ – mondja, majd olaszországi példák kapcsán ecseteli, hogy az állam ott hogyan ösztönzi a családi, több generáción átívelő vállalkozások létrejöttét és fenntartását. Hivatkozik a magyarországi állami pályázati rendszerre is, amely által a cukrászdák is prosperálhatnak. Ennek egyik „leágazásának“, a Baross Gábor-tervnek köszönhetően már ők is sikeresen meríthettek pályázati forrásokat fejlesztési célból.

Mihalics Anitának kész válaszai vannak arra is, hogy a számos kihívás közepette mégis miért érdemes művelni ezt a szakmát: „Mindig van lehetőség inspirálódni. Öröm az, amikor odajön valaki az utcán és azt mondja: jó volt. Bejön hozzánk a fiatal, megrendeli a lagzit. Eltelik egy év, újra betérnek hozzánk, s a keresztelőre rendelik meg a tortát, majd később a gyerek első születésnapjakor ugyanígy tesznek“ – fejti ki, majd azt is hozzáfűzi, a cukrászat egy olyan szakma, amelyet kellő egészség és kitartás birtokában még a nyugdíjas korhatáron túl is tud végezni az ember.