Search by category:
Egyéb kategória

Pozsony elesett

Pozsony elesett
Holop Zsolt
2021. 08. 02., h – 13:52

2021. augusztus 3., kedd – 08:00
Friss ikon
Off

Törzs

Két tüntetés is zajlott múlt pénteken Pozsonyban, és nehéz eldönteni, melyik volt nagyobb ökörség. Az egyik banda a vakcinák ellen, a másik pedig mellette tüntetett. Mármost, a kialakult cirkuszt elnézve egy külföldi talán azt hihetné, hogy Szlovákiában erőszakkal rángatják ki az embereket az otthonukból, hogy aztán lekötözve őket erőnek erejével nyomják mindenkibe az oltóanyagot. Holott messze nem ez a helyzet – az oltás nem kötelező, és aki nem kér belőle, ingyen teszteltetheti magát. Épp ezért az oltásellenes tüntetéseken lényegében egy nem létező dolog ellen tiltakoznak.

Lehet, hogy a másik csapat jót akart a vakcinák melletti tüntetéssel, de azért náluk is felmerül a kérdés, hogy nincs-e túl sok szabadidejük ezeknek az embereknek. Kétlem, hogy akadt bárki, aki a tüntetőket elnézve azt mondta volna magában: „Hmm, eddig rosszul láttam a dolgokat, de most már tuti, hogy megyek a Pfizerért”. Az oltások mellett tüntetők igazából egy dologra mutattak rá: jelentős civilizációs különbség van a két csapat között, mégpedig az ő javukra.

Az oltásellenesek ugyanis tulajdonképpen csak folytatták a csütörtökön megkezdett bulit, ami jóval keményebb volt, mint a pénteki levezetés. Csütörtökön volt minden: bejelentés nélküli tüntetés, tér- és buszfoglalás, közutak blokkolása, forgalomelterelés, munkába autózó emberek fenyegetése és leköpködése, plusz a már klasszikusnak mondható tojásdobálás és ketchuppal öntözködés. E csoport tagjai feltehetően kikérnék maguknak a „csürhe” megnevezést, de sajnos pont úgy viselkedtek. Mert az egy dolog, hogy van véleményem, amiért kiállok, de azért egy mentőautót még át kellene engedni a lezárt úton. Az arra haladó autós anyukát meg talán anélkül is vissza lehetett volna fordítani, hogy behajoljanak a kocsijába és leköpjék. Sajnos ezek a dolgok nem jöttek össze csütörtökön. És amikor a rendőrség végre este nyolc után megkezdte a tüntetők kiszorítását a közutakról, az eddig agresszorként fellépő tömeg egyhangúan skandálta, hogy „Gestapo!”. Csakhogy a Gestapo pribékjeire ebben a buliban nem a rendőrök hasonlítottak, hanem a bárkit megtámadó, újságírókra vadászó, bármilyen értelmes párbeszédet elutasító tüntetők.

Mert ugye a rendőrök csak este nyolc után léptek akcióba, addig nem, mert addig nem láttak semmi gyanúsat, és állítólag nem nagyon tudták megkülönböztetni a tüntetőket a Pozsony központját elárasztó turistáktól. A puszta tény, hogy ezt a szöveget a rendőrfőkapitány-helyettes faarccal képes lenyilatkozni, jelzi, mit is gondol az ország polgárairól és nem utolsósorban saját beosztottjairól, a hőségben helytálló rendőrökről. Az egyiket hülyének nézi, a másikból hülyét csinál.

Csak találgathatunk, hogy a rendőrök miért nem léptek korábban akcióba, de a dolognak valószínűleg nem a turistákhoz van köze. Inkább ahhoz, hogy Mikulec belügyminiszter és Kovařík rendőrfőkapitány már amúgy is politikai támadások kereszttüzében áll, és talán nem akartak felvállalni egy újabb konfliktust, amiért az ellenzék újabb össztüzet zúdíthat rájuk. Főleg, hogy a saját kormányuk sem állt ki mellettük egyhangúan. Ezért hát feláldozták Pozsonyt.

A főváros elesett egy napra, az oltásellenesek újabb győzelmet arattak. Nem azért, mert igazuk volt, vagy mert olyan sokan voltak, hanem mert az ország vezetése inkább félrenézett. Ezúttal nem történt nagyobb baj, de nem biztos, hogy legközelebb is így lesz. És ha ez megtörténik, a felelősöket nemcsak az utcán kell majd keresni, hanem a parlamentben is.

Bevezető

Úgy tűnik, az ország vezetése már a kormányzás látszatának fenntartásában sem érdekelt: Pozsony a heti rendszerességgel tombolni induló csürhe játékszere lett.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Hegedűs Norbert

Read More

Post Comment