Search by category:
Egyéb kategória

V. liga, dél: a bajnoki rajt előtt visszatáncolt a Holíč

V. liga, dél: a bajnoki rajt előtt visszatáncolt a Holíč
Lencsés Zoltán
2021. 08. 06., p – 17:52

2021. augusztus 7., szombat – 19:30
Friss ikon
Off

Törzs

Arról már korábban beszámoltunk olvasóinknak, hogy az V. liga déli csoportjában, szakítva a korábbi hagyományokkal, ezúttal 16 helyett 18 csapat méri össze tudását. Mi több, a területiség elvét megbontva a Dunaszerdahelyi és a Galántai járás együttesei mellett augusztustól immár a Szakolcai és a Nagyszombati járás három alakulata, nevezetesen a Brodské, a Holíč és a Zvončín kollektívája is csatasorba áll. Ők ugyan eredetileg a nyugati csoportba jelentkeztek, de az irányító szerv úgy döntött: öt kollektívának nem rendez bajnokságot. A trió jobb megoldás híján a felkínált alternatívák közül a déli csoportot választotta.

A tény, hogy az illetékesek az érintettek megkérdezése nélkül átrajzolták a focitérképet, nagy port kavart csallóközi fociberkekben. Az érdekelt klubok képviselői petícióval tiltakoztak, a bajnokság bojkottját is kilátásba helyezték. Amikor már-már úgy tűnt, hogy a klubvezetők beletörődtek a megváltoztathatatlanba, s a szélmalomharc helyett az idénykezdésre összpontosítanak, újabb fordulat borzolja a kedélyeket. Röviddel a szezonnyitó előtt tizenhét csapatosra zsugorodott a mezőny. Történt ugyanis, hogy az Iskra Holíč kilépett a kerületi bajnokságból. Értesüléseink szerint a Szenyicai Területi Bajnokság VI. ligája A csoportjába kapott ideiglenes besorolást. Méghozzá menet közben, hiszen a Holíč és a Mokrý háj alakulatát területi szinten a már zajló bajnokságba sorsolták be… 

Az újabb fordulat természetesen az V. liga déli csoportjának menetrendjét is befolyásolja. „Sajnos, felhígult a mezőny. Tizenheten maradtak, hetente egy csapat szabadnapos lesz. Vasárnap a csenkeiek szorulnak kényszerpihenőre” – erősítette meg értesülésünket Milan Horňáček, a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség sporttechnikai bizottságának tagja, az V. liga déli csoportjának koordinátora.

Bevezető

A hét végén rajtol el az új idény pontvadászata a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség által irányított bajnokságokban.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Ágh István

Read More

Post Comment