Search by category:
Egyéb kategória

Megnyitották az uniós pénzcsapot

Megnyitották az uniós pénzcsapot
Molnár Iván
2021. 08. 10., k – 17:34

2021. augusztus 11., szerda – 07:30
Friss ikon
Off

Törzs

„A REACT-EU csomagból eddig csaknem 76 millió euró érkezett meg Szlovákiának” – adta hírül kedden Veronika Remišová, a beruházásokért, régiófejlesztésért és informatizációért felelős tárca vezetője. Szlovákiának összesen 780 millió eurót szánnak a REACT-EU csomagból, amely a koronavírus-járvány azonnali gazdasági hatásainak kezelésére szolgál az Európai Unió egész területén. A forrásokat a strukturális alapokon keresztül lehet lekötni olyan projektekre, amelyeknek a célja, hogy támogatást nyújtsanak a járvány által leginkább sújtott gazdasági ágazatok számára.

„A REACT-EU csomagból származó támogatásoknak köszönhetően bővíthetjük az egyes operatív programokra szánt forrásokat. A pénzt elsősorban az egészségügyi, iskolaügyi és régiófejlesztési beruházásokra, valamint a foglalkoztatás növelésére fordítjuk. A járvány ugyanis ezekben okozta a legtöbb kárt” – tette hozzá Remišová. Az általa vezetett tárca már közzé is tette az ezzel kapcsolatos első felhívásokat. „A járványt még nem győztük le. A diákok a járvány első és második hullámában is kénytelenek voltak otthon maradni, digitális oktatásra térve át. Az egyik felhívásunk ezért épp a távoktatással kapcsolatos. Azt szeretnénk elérni, hogy szükség esetén ez több diák számára legyen elérhető” – mondta el Remišová. Szeretnék növelni azonban a Pozsony megyében található általános iskolák férőhelyeit, és a Besztercebánya megyében működő szaktanintézetek oktatási folyamatának a minőségén is javítanának. A REACT-EU csomagnak köszönhetően a miniszter szerint ezekre is több pénz jut.

Bevezető
Pozsony |

Szlovákia máris hozzájutott az uniós újjáépítési alapból származó támogatások első részletéhez. A legtöbb pénzt az egészségügyre, iskolaügyre, régiófejlesztésre és munkahelyteremtésre fordítják.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment