Search by category:
Egyéb kategória

Ősszel bajban lehetnek a magyar iskolák

Ősszel bajban lehetnek a magyar iskolák
Mészáros Richárd
2021. 08. 10., k – 19:12

2021. augusztus 10., kedd – 19:19
Friss ikon
Off

Törzs

A tárcavezető figyelmeztetett, az alacsony oltottsági arány az iskolások körében rányomhatja bélyegét a következő tanévre. Hangsúlyozta, minél többen veszik fel az oltást, annál nagyobb az esélye, hogy biztonságos környezetet nyújt az iskola, és csak így lehet elkerülni, hogy járványgócok alakuljanak ki, s ennek következtében meg kelljen szakítani a jelenléti oktatást.

A 12 és 17 év közötti diákok közül a fővárosban bíznak legtöbben a vakcinában, és ezt tükrözi az oltottsági arány is – az érintett korosztály közel fele (43%) már abszolválta az oltást. Hasonlóan biztatóan alakul a helyzet a szomszédos Szenci járásban, mindössze 5 százalékkal elmaradva a listavezető Pozsonytól. A Bazini járásban jelenleg a tanulók egyharmada védett, a Malackai, Dunaszerdahelyi és Zsolnai járásban pedig 27%-os ez az arány. A Komáromi járás igyekszik tartani a tempót a környező járásokkal, itt 19%-os adatról számoltak be. Ez annyira nem meglepő hiszen, országos szinten Pozsony és Dunaszerdahely vezeti az oltottsági ranglistát, de összességébe véve lényegesen jobban állnak a nyugati régiók a beoltott személyek számát tekintve.

A magyarok által sűrűn lakott déli régiók zöme azonban a minisztérium által nyilvánosságra hozott listán a sereghajtók között szerepel. Bár az abszolút utolsó helyen Mezőlaborci végzett 6%-os aránnyal, a Nagyrőcei járás hátulról a második helyet foglalja el mindössze 7%-kal. A szomszédos járásokban sem tolakodnak a vakcináért a tizenévesek, a Rimaszombati, Losonci és Nagykürtösi járásban szintén csak a tanulók 8%-a rendelkezik védőoltással. Gröhling a „Nyitott iskolákért” címet viselő kampány keretein belül, különböző ifjúsági szervezetek képviselőivel közösen kérte a szülőket, járuljanak hozzá a normális oktatás megőrzéséhez.

Bevezető
Pozsony |

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter kedden felszólította a fiatalokat, oltassák be magukat még a tanévkezdés előtt. A 12 és 17 év közötti diákok közül Pozsonyban igényelték legtöbben az oltást (43%), a déli régiókban azonban jócskán alacsonyabb az oltási kedv.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Bugár Anna

Read More

Post Comment