Hétfő délután érezhetően izgatott, több százas tömeg üdvözölte a szlovák kajaknégyes tagjait, valamint az őket felkészítő személyzetet a komáromi Klapka téren. Vlček Erikre és Botek Ádámra nemcsak aktuális bronzérmük, hanem a helyi származásuk miatt is megkülönböztetett figyelem hárult. Miután némi levegőhöz jutott a néhány száz érdeklődő ostroma és a futószalagon történő aláírások, illetve közös fotózkodások után, Vlček Erik készséggel felelt lapunk kérdéseire is.

Szépen fénylő bronz

Mindenekelőtt vajon mennyire fényes az a friss bronzérem? „Számomra szinte olyan, mintha arany lenne, mert nagyon nehezen harcoltuk ki, nagyon szoros volt a verseny. Tudtuk, hogy kemény lesz az ellenfél és a körülmények is, úgyhogy mi tényleg a maximumot hoztuk ki magunkból” – válaszolta a jelenleg legtöbb olimpiai részvétellel rendelkező szlovákiai sportoló, aki hasonló természetességgel tette hozzá, hogy minden új sikert szinte ugyanúgy él át, mint a korábbiakat.

„Éremgyűjteménye” 20 évet fog át K2-es és főleg K4-es egységek tagjaként. A 11 európa bajnoki, valamint 10 világbajnoki aranyérem mellől igazából csak az olimpiai első hely hiányozik a személyes statisztikáiból. „Utólag nézve egy olimpiai aranyérem nagyon szép lenne. Nekem úgy alakult, hogy ez kimaradt, de nincs bennem hiányérzet” – közli mosolyogva az olimpiai arany hiányát firtató kérdésünkre.

S hogy minek köszönhette az olimpiai részvételeket? „Szerencsém volt. Tényleg. Igen, sokat kell edzeni, viszont szerencse kell ahhoz, hogy ne sérüljön meg a sportoló, hogy K4-ben versenyeztem hat olimpián. A három srác pedig, akikkel beültem a kajakba, nagyon jó kajakosok voltak és mindig jól állt össze a négyes egység. Az is szerencse volt, hogy 18 évesen kerültem ki az első olimpiámra. Ez nagyon fontos, mert ha valaki csúszik egy-két évet, akkor nagyon nehéz megismételni” – sorolja a számára lényeges szempontokat. Nem esik nehezére arra sem válaszolni, hogy melyik világverseny volt a legemlékezetesebb s egyben a legfontosabb is: „Számora tényleg felejthetetlen az első olimpia 18 évesen, Sydneyben. Az olyan élmény volt, amely aztán az egész karrieremet húzta magával, mert az mondtam, hogy igen, ezért érdemes sportolni”.

Kemény verseny volt

Az már az olimpia előtt teljesen világos volt, hogy a dobogó első két helyét megszerző német és spanyol egység egymással versenyzik majd, s a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a szlovák válogatott négyes a harmadik helyért szállhat vízre. Végül több mint egy másodperccel a második mögött lemaradva szerezték meg a bronzot. „Arra összpontosítottunk, hogy ha nem csinálunk hibát, akkor miénk lehet a bronzérem” – mondja Vlček, aki szerint részükről hibátlanul teljesítették a döntőt, ami sosem könnyű feladat. A szlovák egységnek ráadásul a megszokott 1000 méteres távról át kellett állnia az 500-as pályára. „A K4-500 egy olyan táv, ahol elég egy kis hiba, s kicsúszik az egész a kezünkből” – állítja Vlček.

Lapunknak a világverseny előtt elmondta, a pályabejáráson sok halat látott a vízben, ám most már azt mondja, a szervezők sikeresen megoldották a problémát, nem volt gond a technikai feltételekkel. A magas páratartalmű helyi klímát, valamint a járványhoz kapcsolódó óvintézkedések meg kellett szokniuk: „Viszont ezzel nem volt nagy gond, számoltunk vele.”

Visszavonulás? Még nem

A komáromi kajakosnak és társainak láthatóan jól esett, hogy lelkes tömeg fogadta őket a Klapka téren. „Az olimpián üres tribünök előtt kellett versenyeznünk, úgyhogy nagyon örülünk, hogy most így, éremmel a kezünkben meg tudjuk velük osztani az örömet – mondja elégedetten Vlček. Számára mostantól kezdve a pihenésé a főszerep, s még függőben van, hogy négyesük felkészül-e az idei világbajnokságra. Visszavonulásról azonban még szó sincs. „Idén leszek 40 éves, úgyhogy évről évre fogok tervezni. Három év múlva lesz a következő olimpia, az nem olyan sok, de már óvatosnak kell lennem” – adja elő higgadtan, majd hozzáteszi, még mindig szeret kajakozni, jól érzi magát és bírja az edzéseket is.