Search by category:
Egyéb kategória

Hullámvasúton a fizetések

Hullámvasúton a fizetések
Molnár Iván
2021. 08. 12., cs – 17:23

2021. augusztus 13., péntek – 10:30
Friss ikon
Off

Törzs

„A legfrissebb bérfelmérésünkben szereplő ágazatok mindegyikében nőttek a fizetések, a legnagyobb növekedést azonban a járvány által leginkább sújtott szállodaiparban mértük” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. A szállodaipar mindig is az egyik legrosszabbul fizető ágazatnak számított, a világjárvány miatt tavaly tavasszal bevezetett intézkedések miatt azonban még ehhez képest is rég nem látott mélypontra zuhantak vissza a fizetések. Míg tavaly februárban ebben az ágazatban 807 euró volt a bruttó átlagbér, a járványügyi lezárások miatt ez már májusra 536 euróra esett vissza. Mára ugyanakkor a járvány előtti szintet is sikerült túlszárnyalni. „Idén júniusban 824 euróra nőtt a szállodai alkalmazottak átlagbére, ami csaknem a harmadával haladja meg az egy évvel korábbit” – tette hozzá Morháčová. Hasonló trendről számolhattak be az éttermekben, cukrászdákban dolgozók esetében is. A vendéglátóiparban a tavaly februári 558-ról már áprilisra 460 euróra esett vissza az átlagbér. Idén júniusban azonban már itt is 614 eurós átlagot mértek, ami szintén meghaladja a járvány előtti szintet.

A növekedés ellenére továbbra is a szálloda- és vendéglátóipar számít a legrosszabbul fizető ágazatnak. „A vizsgált ágazatok közül a legtöbb pénzt továbbra is a számítógépes szakemberek vihetik haza. Az IT-ágazatban a havi bruttó átlagbér júniusban 2114 euró volt. Az iparvállalatoknál ugyanez 1254, a nagykereskedelemben 1226, az autókereskedőknél és autójavítóknál 1204, a közlekedésben és raktározásban 1103, a postai szolgáltatásoknál 993, a kiskereskedelemben 872, az építőiparban pedig 817 euró” – közölte Morháčová.

Bevezető
Pozsony |

A világjárvány miatt a szlovákiai fizetések elmúlt másfél éves alakulása leginkább egy vad hullámvasutazáshoz hasonlít. A Statisztikai Hivatal legfrissebb felmérése szerint a leglátványosabb kilengéseket a járványügyi intézkedések által leginkább érintett ágazatokban mérték.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment