Search by category:
Egyéb kategória

„Beszélni kell a pedagógusok kötelező oltásáról”

Branislav Gröhling

Branislav Gröhling oktatási miniszter felvetette a pedagógusok és iskolai alkalmazottak kötelező beoltását koronavírus ellen.
Szerinte ez vonatkozhatna a rendőrökre, az egészségügyi alkalmazottakra, az idősotthonok dolgozóira is.
Gröhling ma beszélt erről trencséni oltási kampányútja során.

„Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszerrel együtt többször felvetettük már ezt. Meg kell vitatnunk, hogy kötelezővé tegyük-e azt oltást egyes foglalkozások esetében, ezzel kapcsolatban állást kell foglalniuk a pártoknak és a kormánynak is. A rendőrségnél, az egészségügyben, a szociális szolgáltatásoknál, az oktatásügyben olyan helyzetet kell teremtenünk, hogy minden körülmények között működjenek” – jelentett ki az oktatási miniszter.

A szintén SaS-es Radovan Sloboda, a parlament oktatási bizottságának alelnöke szerint „minden egyes bezárt iskolai osztályért a lakosság felelőtlen része lesz a felelős”.

„Az én véleményem az, hogy ha nem fog emelkedni a beoltottak száma, akkor minden iskolai alkalmazott számára kötelezővé kell tenni az oltást, azok kivételével, akiknek ezt nem javasolja az orvosuk”

– tette közzé Sloboda.

A minisztérium augusztus 16-ától call centrumot fog működtetni, az iskolaigazgatókat és a polgármesterek fogják hívni, és felajánlják, hogy az oltócsapatok az iskolákban végzik el a még beoltatlan alkalmazottak vakcinálását.

„Beszélni kell a pedagógusok kötelező oltásáról”” című cikkünk a #site_linkoldalon jelent meg.

Post Comment