Search by category:
Egyéb kategória

Mičovský: Méltatlan a földművelésügyi minisztériumban zajló tisztogatás

Mičovský: Méltatlan a földművelésügyi minisztériumban zajló tisztogatás
Nagy Roland
2021. 08. 24., k – 18:25

2021. augusztus 25., szerda – 07:30
Friss ikon
Off

Törzs

Ján Mičovský júniusban távozott a földművelésügyi minisztérium éléről, de nem éppen a megszokott körülmények között. Az egykori erdész május végén bejelentette, a Szlovák Földalapnál (SPF) felszínre került korrupciós botrány miatt lemond a tárcavezetői posztról, majd a két héttel későbbi sajtótájékoztatóján már arról beszélt, vissza szeretné vonni a lemondását. Ekkor azonban már nem volt visszaút, Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök nem tett eleget párttársa kérésének, és Samuel Vlčant bízta meg a földművelésügyi minisztérium igazgatásával. 

Újabb név a listán

Az új miniszter hivatalba lépése után látványos tisztogatás kezdődött az agrártárcánál. Ahogy arról nemrégiben lapunk is beszámolt, az utóbbi két hónapban két államtitkár, az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) igazgatója és a Szlovák Állami Erdőgazdálkodási Vállalat (Lesy SR) igazgatója is távozott a pozíciójából.

A lista azóta bővült, a minisztérium sajtóosztálya hétfőn este jelentette be, hogy Vlčan az SPF új vezetőjének Karol Rajnohát javasolja. Rajnoha Jana Štilichovát váltja, akit még Mičovský nevezett ki a már említett korrupciós botrány után. A minisztérium a sajtóközleményében azzal érvelt, hogy a földalapnál állásinterjút szerveztek, amelyen több jelentkező is részt vett, és a bizottság több pontot ítélt Rajnohának, mint Štilichovának, ezért javasolta őt Vlčan az SPF élére. A döntést a kormánynak a mai ülésén még jóvá kell hagynia.

Tisztogatás vagy nem?

Az új agrárminiszterről tudni kell, hogy Mičovský kinevezése után maga is dolgozott a minisztérium államtitkáraként, de végül három hónap után távozott a tárcától, és Heger tanácsadói csapatát erősítette, egészen addig, amíg meg nem kapta a miniszteri széket. Vlčan a sajtóban nem kommentálta a távozása okát, a Denník N-nek adott interjújában is csak annyit árult el, hogy nem egyezett a véleményük a minisztérium irányításáról. Korábban Mičovský sem ismerte el, hogy valamiféle ellentét lenne közte és Vlčan közt.

A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a leváltott tisztviselők egy részénél valóban korrupció gyanúja merült fel, vagy legalábbis közeli kapcsolatban voltak olyan személyekkel, akik ellen rendőrségi nyomozás zajlik. A Denník N például rámutatott, hogy a PPA volt vezetője, Jaroslav Jánoš szoros kapcsolatban volt František Oraveccel, azzal a befolyásos gazdával, akit a rendőrség támogatási csalással vádol. A napilap szerint az egyik leváltott államtitkár, Andrej Gajdoš is közel állt Oravechez.

Mičovský felszólalt

Mičovský – aki a leváltása után egyébként ismét parlamenti képviselő lett – mindeddig nem kommentálta a nyilvánosság előtt utódja döntéseit, most azonban megtörte a csendet. Kedd reggel a közösségi oldalán tett közzé egy nyílt levelet, amelyet elsősorban Igor Matovič pénzügyminiszternek, az OĽaNO elnökének címzett.

A volt agrárminiszer nyíltan kimondta: abban bízott, hogy Vlčan elősegítheti a tisztességes magatartás átültetését az agrártárcába, most viszont kételyek merültek fel benne.

„Több korábbi munkatársamat is érthetetlen, méltatlan módon bocsátotta el az új miniszter”

– írta Mičovský, aki a levélben több példát is felsorolt, köztük a már említett Jaroslav Jánošt.

Hozzátette, az új miniszternek természetesen joga van megválogatni a munkatársait, de nem lehet megkerülni azt a kérdést, hogy miért éppen azokat távolítja el, akik a tárcához bátorságot hoztak a bűnözés feltárására, és nem utolsósorban emberséges és szakértői arcot adtak a minisztérium intézményeinek.

„Azt is meg kell kérdeznem, hogy hol voltak és mit csináltak azok, akik most helyettesítik a régi arcokat, amikor a tárcánál sötét idők uralkodtak? És a legsúlyosabb kérdést is fel kell tenni – kinek az érdekében történik mindez?”

– jegyezte meg a volt miniszter.

Mičovský a levél végén Matovičnak is üzent. Azért bírálta az OĽaNO vezetőjét, mert szerinte ölbe tett kézzel nézi a méltatlan tisztogatást, illetve azt is számon kérte rajta, hogy a hivatali ideje végének közeledtével miért nem támogatta őt a kormány a fontos stratégiai döntések meghozatalában.

„Honnan jött ez a rejtett gonoszság? Akkor született meg, amikor kimondtam a nyilvánosság előtt, hogy egy kulturált országban egy plágiumbotrány után le kell mondani?”

– tette fel a kérdést a jelenlegi parlamenti képviselő.

 

A volt miniszter levelével kapcsolatban felkerestük a földművelésügyi minisztérium sajtóosztályát, de csak annyit reagáltak, hogy Mičovský személyes véleményét nem kívánják kommentálni. Egyelőre Matovič sem válaszolt a nyílt levélre.

Bevezető
Pozsony |

Ján Mičovský (OĽaNO) volt földművelésügyi miniszter kritikus hangvételű nyílt levelet írt Igor Matovičnak, az OĽaNO elnökének. Az említett üzenetben Samuel Vlčan új agrárminiszter tisztogatásait bírálja.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Nagy Roland

Read More

Post Comment