Search by category:
Egyéb kategória

KOVO: a minimálbérből nem lehet tisztességesen megélni

KOVO: a minimálbérből nem lehet tisztességesen megélni
Molnár Iván
2021. 08. 26., cs – 15:21

2021. augusztus 27., péntek – 07:00
Friss ikon
Off

Törzs

A KOVO továbbra is azt tartaná a legelfogadhatóbb megoldásnak, ha a minimálbér jövőre a két évvel korábbi országos átlagbér 60 százalékára nőne. A bruttó minimálbér ennek köszönhetően elérné a 680 eurót, ami tisztán 548 eurós bevételt jelentene a minimálbérért dolgozóknak. A szakszervezet az Eperjesen megtartott csütörtöki sajtótájékoztatóján az érdekegyeztető tanács hétfői ülésére reagált, amelyen a munkáltatóknak és a szakszervezeteknek nem sikerült egyezségre jutniuk, ezért a jövő évi minimálbér összegét az aktuális automata szerint határozzák meg. Ez a két évvel korábbi, vagyis a 2019-es átlagbér 57%-ával számol, Milan Krajniak munkaügyi miniszter a találkozót követően így bejelentette, hogy a szlovák minimálbér – az idei 623-ról – jövőre 646 euróra nő. A szociális partnerek találkozóján nem tettek eleget a Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) javaslatának, amely az előző automata szerint akarta emelni a minimálbér összegét. Ez a két évvel korábbi átlagbér 60%-át tette volna ki, vagyis a már említett 680 eurót.

Nem fedezi a kiadásokat

„A nemzetközi szociális irányelvek, a szlovák alkotmányhoz hasonlóan, a bérekkel kapcsolatban fontosnak tartják megjegyezni, hogy az alkalmazottaknak az elvégzett munkájukért igazságos javadalmazásban kell részesülniük, ami azt jelenti, hogy a fizetésük tisztességes megélhetést biztosítson számukra. Szerintünk Szlovákiában ezt a szempontot már régebben figyelmen kívül hagyják” – mondta el Jozef Balica, a KOVO elnökségi tagja. Szerinte a Krajniak által bejelentett 646 eurós bruttó minimálbér azt jelenti, hogy a minimálbérért dolgozók jövőre tisztán csak 527 eurót kapnak kézhez. „Ez messze nem elég a tisztességes megélhetéshez, hiszen csak a minimális havi lakhatási költségek 350–400 euró között mozognak” – tette hozzá Balica, aki szerint jelenleg ez nagyjából 300 ezer alkalmazottat érint.

A KOVO szakszervezet elnökségi tagja szerint a minimálbér nagyobb emelésével az állam is jól járna, hiszen ennek köszönhetően nőne a lakosság vásárlóereje, és több pénz folyhatna be az államkasszába. „Ha az alkalmazottak szociális elvárásai helyett folyamatosan csak a részvényesek és cégtulajdonosok érdekeit tartjuk szem előtt, soha nem sikerül elérnünk, hogy visszacsalogassuk az országba a külföldön munkát vállaló szlovák állampolgárok százezreit” – tette hozzá Balica.

Elenyésző bérköltségek

A szakszervezeti vezető szerint nem igaz az sem, hogy a minimálbér általuk javasolt növelése romba döntené a gazdaságot, a bérköltségek aránya a teljes költségeken ugyanis nem olyan nagy. „A teljes költségek átlagosan alig 8 százalékát teszik ki, vagyis ha a bérek 10 százalékkal nőnek, a teljes költségek csupán 0,8 százalékkal” – állítja Balica.

„Az elmúlt 15-20 évben folyamatosan a minimálbérről folyik a vita, ami egy álprobléma, amelyről nem is kellene beszélnünk. Ezt automatikusan kellene emelni, figyelembe véve az inflációt. Jövőre például csak az energiaárak 15 százalékkal nőnek, miközben arról vitatkozunk, hogy a minimális órabér 12 centtel nőhet. Ez nevetséges” – mondta el Ján Košč, a Dolgozó Szegénység Polgári Társulás gazdasági elemzője. Szerinte nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a munkakörülmények javítására és a munkaidő csökkentésére is.

(mi, TASR)

Bevezető
Pozsony/Eperjes |

A KOVO szakszervezeti szövetség nem ért egyet azzal, hogy a jövő évi minimálbér lassabban nő az általuk javasoltnál. A munkavállalók érdekvédelmi szervezetei szerint a szlovák minimálbérből nem lehet tisztességesen megélni, és az állam is jobban járna, ha ez látványosabban nőne.

Címkék

Település / hely
Pozsony/Eperjes

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment