Search by category:
Egyéb kategória

Szamurájok a bősi kikötőben

Szamurájok a bősi kikötőben
Lencsés Zoltán
2021. 08. 26., cs – 17:05

2021. augusztus 29., vasárnap – 08:40
Friss ikon
Off

Törzs

„Júniusban a koronavírus miatt halasztottunk, s akkor döntöttünk az augusztusi lebonyolítás mellett – vázolta lapunknak helyzetüket Darnay Barnabás szervező, a házigazda Bősi Kyokushin Karateklub vezetője. – Több korosztályban – az ovisoktól a felnőttekig – írtunk ki versenyt. A kicsik másfél kilométer megtétele közben tíz akadállyal találkoznak, a többiek háromszor ilyen hosszú távon hússzal. Kilenckor indul az ovisok mezőnye, majd korosztályonként a többiek következnek, mígnem tizenegykor rajtolnak a felnőttek. Mi mindenkit megszólítunk, nemcsak a karatékákat, hét év alatt vannak visszatérő versenyzőink, ők alkotják a mezőny másik felét. Az emberek között hódító Spartan kihívásaitól eltérően, ahol profi akadályok várnak a futókra, nálunk természetes akadályokkal találják magukat szemben, miközben kihasználjuk a volt kőbánya adottságait. Természetesen szamurájos számok is lesznek, de ezeket nem részletezném, hadd legyen meglepetés. Előzetesen 60-nál tart a résztvevők száma, vasárnapra 80-an összejöhetnek, így az érvényben lévő higiéniai intézkedések sem gördítenek elénk újabb akadályt. Versenyünk lényege, hogy teljesítése közben bárki legyőzheti önmagát, s a legjobbak még díjat is szereznek. S abban is biztos vagyok, hogy mindenki végigmegy az akadályokkal teli távon, mert ha egyedül nem birkózik meg egy-eggyel, akkor nem hagyjuk cserben.” 

Bevezető

Egy hét elteltével újabb futóverseny lesz legfiatalabb városaink egyikében. A múlt heti futófesztivál után vasárnap zajlik a bősi erőmű melletti kikötőben a 7. Szamuráj harcos viadal, amely kihívás mindenkinek, aki vágyik az akadályokkal teli futótáv megtételére.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
J. Mészáros Károly

Read More

Post Comment