Search by category:
Egyéb kategória

Zsigárdon tartották az országos tanévnyitót

Zsigárdon tartották az országos tanévnyitót
Mészáros Richárd
2021. 08. 28., szo – 18:04

2021. augusztus 28., szombat – 18:10
Friss ikon
Off

Törzs

Az idei országos tanévnyitót a szlovákiai magyar iskolák számára a zsigárdi református templomban rendezte a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Zsigárd község önkormányzatának társszervezésében. Az ünnepség a galántai Kodály Zoltán Daloskör kórusművével kezdődött, Józsa Mónika vezényletével, majd ökumenikus istentisztelettel folytatódott, amelyen Nagy Olivér evangélikus lelkész arról beszélt, hogy a hit és a tudomány kéz a kézben járnak, a keresztény hit nélkülözhetetlen erőforrás az életünkben, nincs méltóbb hely a tanévnyitóra, mint a templom. Varga Róbert római katolikus plébános szerint az iskola magot ültet a gyermekek szívébe, és hogy ajándékként mennyi talentumot kapnak, az Istenen múlik. „Isten nem teremtett selejtet, minden diákban meg kell találni azt, amiben jó, az ajándékot, amit kaptunk, a jóra kell használni” – fogalmazott. 

Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke ünnepi beszédében kifejtette, a tudás régebben önmagában is érték volt, ma azonban az az érték, ami hasznot hoz.  „A technológia mellett elvész az ember, ezért iránytűre vágyik, amelyek segítenek a tévutakon eligazodni. Ilyen iránytűk a pedagógusok, akiknek legfőbb feladatuk, hogy önálló gondolkodásra, tevékenységre tanítsák a gyerekeket. Ehhez eredményes együttműködés szükséges a gyermek szüleivel, családjával” – fejtette ki. Fekete Irén szerint jobban meg kell becsülni a pedagógusokat, mert a megfelelően értékelt pedagógus tud megfelelni a feléje irányuló elvárásoknak. A szervezet elnöke ünnepélyesen megnyitotta a 2021-22-es tanévet és a zsigárdi, a farkasdi és a királyrévi leendő elsősök műsora után a gyerekek átvették az SZMPSZ Galántai Regionális Pedagógiai Központ könyvcsomagját és a Rákóczi Szövetség ajándékát, egy iskolatáskát.

Lőrinczi Zoltán, Magyarország nemzetközi és Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős államtitkára Kazinczy Ferencet idézve hangsúlyozta, jót s jól kell tenni a tanításban. Ugyanakkor feltette a kérdést, mi az a jó. „Egyszerű megfogalmazás, de nagyon összetett, buktatókkal teli feladat jót tenni. A tudás átadásán túl az iskolákban feladat a személyiség kibontakoztatása is. A személyes példamutatás fontosabb az intő szónál” – véli az államtitkár. A gyerekekhez szólva az olimpia példáján keresztül kiemelte, a kitartó munka azoknak is meghozza a gyümölcsöt, akik rosszabb feltételekkel indulnak, a taps mindenkinek jár, a lényeg, hogy célba érjünk, mindegy, hogy hányadikként. „A végső cél lebegjen a szemek előtt, a hit, a remény és a szeretet segít annak elérésében” – szólt Lőrinczi Zoltán. 

GALÉRIA: Zsigárdon tartották az országos tanévnyitót
2021. 08. 28., szo – 14:32
Mészáros Richárd
Gallery images

Leírás

Somogyi Tibor felvételei

Czimbalmosné Molnár Éva, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidéki Főosztályának vezetője Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár levelét olvasta fel. Az üzenet bibliai idézettel kezdődött: „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” Potápi Árpád gondolatai szerint akit a saját útján indítanak el, nem fog elveszni. Úgy véli, a magyar anyanyelv olyan érték, ami összeköt, ezért azt ápolni és őrizni érdemes, hiszen aki nem találja a szavakat, az bizonytalan lábakon áll. A pályakezdő pedagógusoknak azt üzente, lépjenek a példamutató elődeik nyomdokaiba, jellemük erejével megbízható, kiegyensúlyozott gyerekeket neveljenek. Potápi Árpád János szerint az anyanyelv a siker záloga, Magyarországnak ezért fontos az anyanyelvi oktatás támogatása. 

Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke is köszöntötte a tanévnyitó résztvevőit, aki elmondta, ilyenkor, a nyári szünet végén úgy érzi, felgyorsul az idő, meg kell oldani az eddig halogatott feladatokat, felkészülten kell fogadni a tanulókat az iskolában. Az elnök szerint felmerül a kérdés, hogy a 2021-22-es tanévben vajon képesek lesznek-e a tanulók feljutni a csúcsra. Véleménye szerint ehhez sorban kell legyőzni a nehézségeket. A túl könnyű út nem tesz erőssé, ezért kellenek a kihívások. Johann Wolfgang von Goethe szavait idézve hangsúlyozta, „A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” A szülők a legféltettebb kincsüket bízzák a pedagógusokra, a gyermeküket, ezért nekik a lehető legjobban kell vigyázniuk rájuk. Burus-Siklódi Botond végül kitartásból jeles új tanévet kívánt mindenkinek. 

Az ünnepséget Vadkerti Imre, Zsapka Attila, Sipos Dávid, Bertók István zenészek, valamint Žiaček Margaréta és a zsigárdi magyar tannyelvű alapiskola tanulóinak műsora, továbbá Žiaček Adrianna és Kiss László kántorok játéka színesítette. Az ünnepséget követő fogadáson a kultúrházban a helyi Kölesfőd Gyermek Néptáncegyüttes mutatta be Oláh Attila koreográfiáját. 

Az ünnepélyes tanévnyitó keretében Lőrinczi Zoltán és Fekete Irén 31 jelenlévő pedagógusnak, köztük óvónőknek, tanítóknak, tanároknak, nevelőknek Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket adott át évtizedes munkásságuk elismeréseként. A díjat további 13 pedagógus kapta meg, akik nem tudtak jelen lenni az eseményen. Czimbalmosné Molnár Éva és Fekete Irén köszöntötte a pályakezdő pedagógusokat. A köszöntőt és az összekötő szöveget Narancsík Szilvia, az SZMPSZ Galánta-Vágsellye Területi Választmányának elnöke és Szetyinszky Veronika, az SZMPSZ Galántai Regionális Pedagógiai Központjának vezetője olvasta. 

Útravalóul Katona Ilona, a zsigárdi alapiskola nyugalmazott igazgatója szólt a pályakezdő pedagógusokhoz. Zárásként Pék László, az SZMPSZ egykori elnöke felhívása hangzott el a magyar diákokhoz, pedagógusokhoz és szülőkhöz.

Bevezető
Zsigárd |

Kevés embernek adatik meg, hogy a rábízott tudást továbbadja” – emelte ki a XXI. Országos Tanévnyitó Ünnepségen Szénási Szilárd református esperes. A tanévnyitó róluk, a pedagógusok munkájának elismeréséről szólt. Hagyományosan díjazták a nyugdíjba vonuló pedagógusokat, köszöntötték a pályakezdőket és a leendő elsősöket is.

Település / hely
Zsigárd

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Tornyai Bianka

Read More

Post Comment