Mi, akik végigéltük ezt az időszakot, hozzászoktunk a folyamatos változáshoz. Nem tudatosult bennünk, hogy a sok-sok apró kis rossz, ami az emberi tevékenység káros hatásaként természeti környezetünkben egymásra rakódott az elmúlt évtizedekben, összességében milyen drasztikus, visszafordíthatatlan károkat, veszteségeket okozott. Olyan ez, mint amikor a messzi vidékre költöző rokon hosszú évek múltán tér haza újra. Ő úgy érzi, egy teljesen átalakult, idegen világ fogadja, nekünk pedig úgy tűnik, hogy itt bizony semmi sem változott.

Így vagyunk, amikor a vegyszerés gyógyszermaradványoktól, mikroműanyagoktól habzó vizű folyóparton állva is szépnek látjuk a tájat, hiszen ebben szocializálódtunk. Bár eszünkbe se jutna, hogy merítsünk poharunkkal a „tisztított” szennyvizek kifolyói által felkavart barna léből. Ugyanúgy már rég nem tudjuk azt sem, hogy mi jut az asztalunkra, mit is eszünk meg valójában.

Ötven éve még az otthon termelt tejen másnapra vastag tejszín képződött, és isteni aludttejjé vált. A kacsák, libák napközben kijártak a közeli tóra és estére hazatotyogtak, harsogva hozták magukkal az egész nap átélt életörömöt. A tojássárgája nem sápadt volt, hanem a lemenő nap gazdag színeit sugározta. A marhák dús legelőkön híztak, a kolompoló csorda minden nap öntudatosan ment végig a faluban. A konyhakertben pedig megtermett minden ízes zöldség. Vegyszer nélkül.
Amikor nemrégiben egy külföldi nagygazdával beszélgettem, elismert életúttal, sok szakmai kitüntetéssel a háta mögött, elárulta, bizony még ők is – akiket példaképként emlegetnek a szakmában – külön tartják, másként nevelik a saját fogyasztásra szánt jószágot, mint a piacra dobottat. Pedig a tömegárunál is nagyon odafigyelnek a minőségre. Amikor rákérdeztem, hogy a haszonállatokat sorra véve van-e olyan húsfajta, amit soha nem venne le a pultról, igennel felelt. Fontos hozzátenni, hogy az általa megadott, a tartási technológiát, a takarmányozást, a gyógyszerezést figyelembe vevő sorrend nem volt teljes átfedésben azzal a mindannyiunk által ismerttel, amit az orvostársadalom állított össze aszerint, milyen hatással van a különféle haszonállatok húsa az emberi szervezetre. Pedig talán érdemes lenne ezt a kétféle szempontot együtt is vizsgálni.

Az vagy, amit megeszel, tartja mondás, közben mi már tényleg nem sejtjük még azt sem, hogy mit rakunk magunk elé. Az egymás hegyénhátán, masszív stresszben, mesterséges fényben, rövid idő alatt felnevelt, ki tudja, mivel felpumpált zombijószágok mindenesetre nem sok jóval kecsegtetnek. Azok lesznek a gyermekeink is, amit eléjük teszünk, és ugyanilyen szellemben alakítjuk át sajnos a Földet is hosszú idő óta.

Sok-sok kis rossz lépéssel. Amelyek pillanatnyilag nem tűnnek végzetesnek, de egymásra rakódva, évtizedes távlatban már óriásiak, visszafordíthatatlanok lettek a károk. Ha nagyapáink visszatérhetnének a földi létbe, biztosan ránk pirítanának, és mi nagyon elszégyellhetnénk magunkat.