De egy idő után már nem érezte jól magát. Elvonási tünetei voltak. „Euforikus érzés lesz újra zsúfolt nézőtér előtt játszani – mondja. – Ha nem lennék színész, lehet, hogy már meghülyültem volna. Sőt biztos! Engem a játszás, hogy felmehetek a színpadra, a szerepek tartanak karban. Nekem ez megtisztulási folyamat. Kiadhatom magamból az érzelmeket azoknak, akik lent ülnek. Akár ha sírnak emiatt, akár ha nevetnek. Nekem ez a legfontosabb dolog az életemben. Érzelmeket csiholni. Valószínűleg ezért lettem színész. Ez a mániám. Érzelmeket kiváltani, hogy ne legyen unalmas, sablonos, szürke az életünk. Tenni akarok valamit az emberek puttonyába. Az élet annyira nehéz, mindenkinek annyi sok gondja van! Nehéz ezt az egészet végigtolni, akár szakmailag, akár magánemberként. Szerelem, házasság, kapcsolatok… minden annyira bonyolult! Én nem tudok gyógyítani, pedig az is egy mániám, segíteni az embereken. De ha már orvos nem lehetek, mert nem vagyok elég okos, akkor színészként, a színpadról próbálok segíteni másoknak.”

Vírus ide, vírus oda, azért dolgozni is tudott az elmúlt egy év alatt? Tényleg a színház áll az első helyen az életében? Mit csinálnak a fiai? Sokan szólaltak meg az utóbbi időben, hogy meggyötörték, megalázták, lélekben teljesen összetörték őket. Megélt valami hasonlót? Vagy ki tudja védeni az ilyen jellegű támadásokat? Tud róla, hogy egy angol nyelvű hírportál azt írta a neve mögé, hogy the hungarian Meryl Streep? Igaz, hogy ellopták a Kossuth-díjhoz tartozó kitűzőjét? Mivel tölti az idejét, ha olyan ráérős napja van?

A már megvásárolható Vasárnapban ezekre a kérdésekre is választ kapnak Szabó G. László interjújában.