Search by category:
Egyéb kategória

GALÉRIA: A magyar válogatott keserves győzelmet aratott Andorra ellen

GALÉRIA: A magyar válogatott keserves győzelmet aratott Andorra ellen
Mészáros Richárd
2021. 09. 08., sze – 23:43

2021. szeptember 8., szerda – 23:31
Friss ikon
Off

Törzs

Meglepetésre Marco Rossi Szoboszlai Dominik nélkül (aki maga kérte meg a lipcsei klubját, hogy maradhasson a válogatottnál az Andorra elleni mérkőzésre is) küldte pályára a magyar válogatottat. A támadósorba Sallai Roland mellett a koronavírus teszten vasárnap pozitív, így az albániai meccset kihagyni kénytelen Szalai Ádám szerepelt. A Mainz csatára egymás után 3 negatív mintát produkált, ezért térhetett vissza a válogatottba. A harmadik támadó pedig az FC Dallas csatára, Schön Szabolcs volt.

A sorozatban elszenvedett két vereség, Anglia és Albánia ellen, láthatóan nyomott hagyott a szurkolók lelkesedésén, jócskán akadt üres szék a Puskás Aréna lelátóján. Ennek ellenére már az első pillanatoktól kezdve remek hangulat uralkodott a stadionban.

Már a harmadik percben óriási helyzetet alakított ki a magyar válogatott. Schön Szabolcs kanyarította be remekül a labdát, Alvarez kapus nem mozdult ki rá, Szalai Ádám nem érte el, de a támadást jobb oldalon kísérő Botka igen, ám lapos lövése csak az oldalhálót találta el.

A 9. percben pedig már a vezetést is megszerezte a magyar csapat. Szala Attila remekül ívelt az andorrai védők mögé Sallainak, akit Emil Garcia rúg meg Obrenovic játékvezető pedig büntetőt ítélt. A 11-est a csapatkapitány, Szalai Ádám magabiztosan értékesített, az elmozduló Alvarez mellett a kapu közepébe lőtt – 1:0. Szalainak a 76. válogatott meccsén ez volt a 25. gólja.

Szalai Ádám gólöröme után úgy sietett a középkezdéshez mintha vesztésre állnának, de valószínűbb volt, hogy a magyar válogatott a nem túl acélos 10:9-es gólarányán akart javítani.

Már az első perctől látszott, hogy a magyarok nagy lelkesedéssel és akarással futottak ki a pályára, jóvá akarták tenni az elmúlt két megbotlást. Ezért leginkább az andorrai kapu előtt folyt a játék. Schön Szabolcs egy jó szabadrúgáskombináció után lőtt kapura, Alvarez kapus éppen csak a léc fölé tudta paskolni a labdát. Ám az utána következő szögletnél már ő is tehetetlen volt. Botka emelkedett a legmagasabbra és bólintott az ellenfél kapujába – 2:0.

A 30. percben Szalai Ádám találta meg remek indítással a támadást ismét nagyszerűen követő Botka Endrét. A Ferencváros védője elég kétes körülmények között tűnt el az andorrai tizenhatosban, de a játékvezető nem ítélt büntetőt, és utána a VAR sem.

Három perccel később először hallat magáról az andorrai támadósor, egészen pontosan Cervos, akinek a lövése jócskán Dibusz kapuja fölött szált el, egészen a magyar szurkolók keménymagjáig, akik éppen a Tavaszi szél vizet áraszt sportos változatát énekelték.

Alvarez minden kirúgással hosszú másodpercekig elpepecselt, Andorrának még a 2:0-ás vereség is bőven jó eredmény volt.

Fiola hibázott egy nagyot, az eladott labdával Jordi Alaez lódult meg, de Szalai Attila utolérte és megállította őt, ráadásul Dibusz jöhetett kirúgással.

GALÉRIA: A magyar válogatott keserves győzelmet aratott Andorra ellen
2021. 09. 08., sze – 23:48
Mészáros Richárd
Gallery images

Leírás

Somogyi Tibor felvételei

A szünetben Rossi kettőt is cserélt, Sallai Roland helyett Sallói Dániel, Kleinheisler László helyett pedig Szoboszlai Dominik érkezett.

A második játékrész is magyar helyzettel kezdődött, Szoboszlai jobb oldalai szöglete suhant el a kapu előtt, pár centivel maradt csak le róla a Szalai Attila.

A szünetben beállt Sallói kapott remek labdát, ugyan csetlett-botlott a védő szorításában, de kapura tudta pöckölni, azonban Alvarez védett, és les is volt. Egy perccel később megint Sallói-Alvarez párharc, és megint az andorrai kapus került ki győztesen belőle. Azonban mindkét amerikai légiós, Schön Szabolcs és Sallói Dániel is jól játszik.

Ezekben a percekben nagy volt a magyar fölény. Schäfer András szerzett labdát, aki Szoboszlainak passzolt, az RB Leipzig játékosa pedig Schönt ugratta ki, akinek a lövése alig kerülte el a vendég kaput. Szoboszlai Dominik szabadrúgása pedig csak centikkel suhant el a kapufa mellett. Egyértelműen jót tett a két csere a magyar válogatottnak.

Ehhez képest Andorra szerzett gólt, illetve ezt is a magyarok lőtték. Botka felszabadítása találta mellkason Fiolát, akiről Dibusz hálójába pattant a labda. Les miatt azonban a VAR elveszi a találatot, így marad a 2:0.

A 73. percben ismét andorrai helyzetecske, Jordi Alaez indult meg és lőtt kapura, de a lövése csemege volt Dibusznak.

A 81. percben azonban már a VAR sem mentette meg a magyarokat: egy andorrai szabadrúgására Max Llovera érkezett a hosszú oldalon és Dibusz kapujába lőtte a labdát – 2:1. Ekkor már nem húzták az időt az andorraiak, mentek az egyenlítésért.

Az utolsó 10 percben még Andorra hajtott a döntetlenért, azonban már igazán nagy helyzetük nem volt, így maradt a 2:1-es magyar győzelem.

Ezzel Szalai Ádámék az I csoport 4. helyén állnak, egy ponttal lemaradva Lengyelországtól, akik 1:1-es döntetlent játszottak az angolokkal. Folytatás október 9-én Albánia ellen a Puskás Arénában. 

Bevezető

Szalai Ádám és Botka Endre góljaival keserves, 2:1-es győzelmet aratott a magyar labdarúgó-válogatott Andorra ellen a világbajnoki-selejtezőn.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Mészáros György

Read More

Post Comment