Search by category:
Egyéb kategória

Ferenc pápa repülőgépe már elindult Budapestről Pozsonyba

Ferenc pápa repülőgépe már elindult Budapestről Pozsonyba
Mészáros Richárd
2021. 09. 12., v – 15:05

2021. szeptember 12., vasárnap – 15:05
Friss ikon
Off

Törzs

Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Magyarországra.

GALÉRIA: Ferenc pápa megérkezett Budapestre

Megérkezett Budapestre Ferenc pápa, aki a repülőgépen örömét fejezte ki, hogy Isten igéjét hozhatja magával az őt váróknak.

A katolikus egyházfőt vasárnap reggel katonai tiszteletadás mellett egyházi és állami delegáció fogadta a Liszt Ferenc-repülőtéren. Látogatásán a Szépművészeti Múzeumban Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a magyar püspöki kar tagjaival, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával is találkozott.

Ferenc pápa Budapesten a zsidók és keresztények egységét szorgalmazta az antiszemitizmussal szemben

A Budapest két partját összekötő Lánchídhoz hasonlította a keresztény és a zsidó közösségek testvéri kapcsolatát Ferenc pápa, aki egységet szorgalmazott az európai antiszemitizmus ellen a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a zsidó közösségek képviselőivel tartott találkozón vasár

Ezt követően Erdő Péter bíboros kíséretében a pápamobilon utazva a Hősök terén a magyar híveket is köszöntötte.

Ferenc pápa köszöntötte a hívőket Budapesten

Ferenc pápa vasárnap délelőtt a pápamobilról köszöntötte a hívőket, majd megérkezett a Hősök terére, ahol nem sokkal később elkezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséje.

Az eucharisztikus kongresszus záró szentmiséje, a statio orbis és az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa visszatért a Liszt Ferenc-repülőtérre, ahol egyházi részről Michael August Blume apostoli nuncius, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is elbúcsúzott tőle.

Ferenc pápa Szent István és Szent Erzsébet bátorságát és hitét emelte ki a budapesti zárómisén

A Jézussal való találkozás példaképeiként említette az államalapító Szent Istvánt és Árpád-házi Szent Erzsébetet Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén mondott beszédében a budapesti Hősök terén vasárnap.

A katolikus egyházfőtől állami részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, valamint Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is elköszönt a repülőtéren.

Ferenc pápa Budapesten: legyen a kereszt a híd múlt és jövő között

Ferenc pápa azt kívánta a budapesti Hősök terén elmondott Úrangyala imádságban (Angelus), hogy legyen a kereszt a híd a múlt és a jövő között.

Bevezető
Budapest/ Pozsony |

Ferenc pápa repülőgépe vasárnap délután, nem sokkal három óra előtt felszállt Budapestről, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A katolikus egyházfő budapesti látogatása után Pozsonyba utazik.

Címkék

Település / hely
Budapest/ Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment